Buzsáky Ákos helyettesíti az eltiltott Gera Zoltánt szerdán

2007.11.20. 19:15
Kijelölte a szerdai, Görögország elleni Eb-selejtező mérkőzésen pályára lépő magyar válogatott kezdőcsapatát Várhidi Péter. A szövetségi kapitány Buzsáky Ákost jelölte az eltiltott Gera Zoltán helyére.

Miután Gera Zoltán „besárgult” a Moldova elleni idegenbeli találkozón, az volt a kérdés, hogy a görögök elleni zárómeccsen ki helyettesíti őt. A legesélyesebb erre Buzsáky Ákos és Filkor Attila volt.

Nos, Várhidi Péter kapitány előbbire, a Queen’s Park Rangers légiósára voksolt, ő is a kezdőben kap helyet.

Nem ez lesz azonban az egyetlen változás a szombati mérkőzéshez képest, hiszen visszatérhet a Moldova ellen nem játszó Vass Ádám és Juhász Roland is. Előbbi Vadócz Krisztián, utóbbi pedig Csizmadia Csaba posztját foglalja el.

Lehetőséget kap Halmosi Péter is, aki Dzsudzsák Balázs helyét veszi át.
.
„Buzsáky Ákos pótolja majd a sárga lapjai miatt hiányzó Gera Zoltánt, mert ha ő, vagy Hajnal Tamás kiesik, automatikusan Buzsáky lép a helyére – árulta el Várhidi Péter az MLSZ hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában. – Ráadásul Ákos jó formát mutat, tehát mindenképpen helye van a kezdők között. A játékosok már túltették magukat a Moldova elleni vereségen, hiszen fiatalok, és így az egyik pozitív tulajdonságuk az, hogy hamar átlépnek a kudarcokon, könnyebben kezelik a negatív élményeket. Szombaton rossz napunk volt, de az Európa-bajnok ellen megpróbálunk javítani, szeretnénk győzelemmel zárni az évet.

A mérkőzés szerdán 20 óra 15 perckor lesz a Puskás Ferenc Stadionban, a játékvezető az angol Rob Styles lesz.

A KEZDŐCSAPAT

Fülöp Márton – Szélesi Zoltán, Vaskó Tamás, Juhász Roland, Vanczák Vilmos – Vass Ádám, Tőzsér Dániel – Hajnal Tamás – Buzsáky Ákos, Priskin Tamás, Halmosi Péter
Legfrissebb hírek

Jelentkezett Buzsáky Ákos – félreértés miatt hitték eltűntnek

Magyar válogatott
2026.08.28. 08:52

Volt angliai csapattársa szerint Buzsáky Ákos jól van

Magyar válogatott
2026.08.27. 14:37

A QPR is aggódik volt játékosa, Buzsáky Ákos eltűnése miatt

Légiósok
2026.08.26. 14:34

Buzsáky Ákost eltűnt személyként körözi a rendőrség

Magyar válogatott
2026.08.25. 11:42

Szoboszlai elődei – magyarok, akik rangos trófeákat nyertek Angliában

Angol labdarúgás
2024.02.26. 13:25

Az MLSZ válaszolt: a Grund FC leány játékosai nem játszhatnak fiúk között

Minden más foci
2023.09.26. 11:54

Liverpool: „Amióta Szoboszlai a válogatott csapatkapitánya lett, szó szerint felnőtt”

Légiósok
2023.07.03. 08:19

NB III: Urbán Flórián lett a BVSC-Zugló vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB II
2022.06.22. 23:05