Mr. Dániát is alaposan meglepte a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2009.05.05. 18:01
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség honlapja, a fifa.com terjedelmes interjút készített Morten Olsen dán szövetségi kapitánnyal, aki a 2010-es világbajnoki selejtezősorozattal kapcsolatban is elmondta a véleményét – többek között a magyar válogatottról is beszélt. Figyelemre méltó dolgokat mondott, és megdicsérte Erwin Koeman válogatottját.
Morten Olsen (jobbra) szakértelme megkérdőjelezhetetlen
Fotó: Action Images (archív)
Morten Olsen (jobbra) szakértelme megkérdőjelezhetetlen
Morten Olsen (jobbra) szakértelme megkérdőjelezhetetlen
Fotó: Action Images (archív)
Morten Olsen (jobbra) szakértelme megkérdőjelezhetetlen

Mr. Dánia. Akár így is nevezhetnénk az 59 éves Morten Olsent, és nem sok túlzás lenne benne, hiszen életének majdnem a felét a dán válogatott szolgálatában töltötte.

Az első szakasz 19 évre nyúlt: 1970 és 1989 között játékosként szolgálta a dán nemzeti együttest, elsőként jutott száz válogatottság fölé, összesen 102 alkalommal játszott a válogatottban. Jobbára védőként szerepelt, a nyolcvanas években ő volt a csapatkapitány.

A második szakasz jelenleg is tart: 2000 óta a dán válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik. Noha a dánok lemaradtak a 2006-os világbajnokságról és a 2008-as Európa-bajnokságról is, jelenleg igen jó úton haladnak afelé, hogy a 2010-es dél-afrikai vébén már ott lehessenek.

Ehhez – legalábbis a FIFA honlapjának munkatársa szerint – a legkeményebb európai selejtezőcsoportból kellene kiharcolni a szereplés jogát. A dánok négy győzelemmel és egy döntetlennel rajtoltak, és fél távnál 13 pontjuk van, ugyanannyi, mint a náluk eggyel több meccset játszó magyar válogatottnak.

„Valóban egész jól sikerült a rajtunk, de nem is több annál, csak egy rajt. Fél távnál járunk, és az igazán kemény meccseink most jönnek. Júniusban játsszunk a svédekkel, akiket nagyon jól ismerünk. Nem sok különbség van a két csapat között, a forma és a szerencse fog dönteni” – mondta Olsen kapitány a közelgő, svédek elleni idegenbeli vb-selejtezőről.

A dán szakember kitért rá, hogy a vikingek elleni találkozó után is rendre nagyon kemény mérkőzéseik lesznek. Szeptember 5-én érkeznek hozzájuk a portugálok, négy nappal később mennek Albániába. Októberben pedig a svédek, majd a magyarok elleni hazai mérkőzéssel zárják a selejtezősorozatot.

A sorsolás elkészítésekor egyébként az volt az általános vélekedés, hogy nagyjából ilyenkor már bőven a portugálok vezetnek majd a csoportban, és a dánok a svédekkel csatáznak majd a második helyért. Ehhez képest a magyar válogatott ott liheg a dán csapat nyakán.

„Ez hatalmas meglepetés. A portugáloknak kellene vezetnie, főleg, hogy sok hazai mérkőzésük volt már. Biztosan voltak problémáik korábban, és ha akarnak valamit még a csoportban, akkor minden meccsüket meg kell nyerniük” – mondta Olsen Cristiano Ronaldóékról, majd rátért a magyar csapat szereplésének taglalására.

„Magyarország szereplése mindenkinek nagy meglepetés. Óriási hagyományokkal büszkélkedő ország, amely már régen nem képviselt jelentős erőt Európában, és most jócskán meghaladták az elvárásokat. Rengeteg kritikát kaptunk, amikor Budapestről 0–0-lal mentünk haza, ha viszont megnézzük, hogy hol is áll a magyar csapat, kiderül, milyen jó eredmény is volt az a budapesti döntetlen” – dicsérte a dán kapitány Erwin Koeman csapatát.

Az igen terjedelmes interjúban Morten Olsen még beszélt a csaknem 20 évig tartó játékos-pályafutásáról – volt miről, hiszen UEFA-kupa-győztes, és kétszer is az év legjobb dán labdarúgójának választották –, a dánok első, 1986-os vébészerepléséről és a 2010-es világbajnokságról is.

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 5 4 1 12–2 +10 13
2. Magyarország 6 4 1 1 8–2 +6 13
3. Portugália 5 1 3 1 6–3 +3 6
4. Svédország 4 1 3 2–1 +1 6
5. Albánia 7 1 3 3 3–6 –3 6
6. Málta 7 1 6 0–17 –17 1
Legfrissebb hírek

Eladta kétgólos előnyét a Dortmund, de Emre Can büntetőjével mégis győzött

Német labdarúgás
3 perce

Vida Máté: Ez egy olyan helyszín, ahová az ember akár ingyen is visszajönne

Minden más foci
13 perce

Csoma Kristóf: Igyekszünk fárasztani a szerbeket

Vízilabda
26 perce

A férfi kézi Eb csoportkörében már nem játszhat a Rostát leütő lengyel

Kézilabda
28 perce

A magyar kéziválogatott kapusedzője hasonló teljesítményt vár a csapattól, mint a lengyelek ellen

Kézilabda
35 perce

Az olaszok két góllal verték a grúzokat a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
42 perce

Az Inter visszavágott az Udinesének

Olasz labdarúgás
47 perce

Döntőbe jutott a magyar vegyes váltó és a női váltó is a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

Téli sportok
56 perce
Ezek is érdekelhetik