U19-es válogatott: a ferencvárosi Vass Máté nem utazott a csapattal

2009.05.12. 00:51
Címkék
U19-es válogatottunk ma elutazott Eb-selejtezői színhelyére, Szerbiába, ahol kedden Ausztriával (Tavankut, 14 óra), csütörtökön Finnországgal (Tavankut, 14 óra), vasárnap pedig a hazai együttessel (Szabadka, 16.30) mérkőzik meg.
Wilco van Buuren, az utánpótlás-válogatottak szakvezetője vasárnap 19 főre szűkítette a keretet, s az utazás előtt eldőlt az is, hogy a ferencvárosi Vass Máté sem tart a többiekkel.A mieink délután elfoglalták szálláshelyüket Palicson. A délutáni programban edzés és megbeszélés szerepelt, s csapatunk kedden, Ausztria ellen mutatkozik be a tornán.

Az U19-es válogatott kerete

Kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool), Megyeri Balázs (Ferencváros)
Mezőnyjátékosok: Szokol Zsolt (Békéscsaba), Fazakas Géza (Budapest Honvéd), Preklet Csaba (Reggina), Sváb Dániel (Ferencváros), Varga Péter (Manchester City), Takács Péter (Diósgyőr), Iszlai Bence (Szombathelyi Haladás), Rácz Ferenc (Szombathelyi Haladás), Kovács Dániel (Békéscsaba), Tamási Zsolt (Udinese), Heffler Norbert (Pápa), Hidi Patrik (Budapest Honvéd), Ladányi Tibor (MTK Budapest), Simon András (Liverpool), Bajner Bálint (West Ham United) Tischler Patrik (MTK Budapest)

Legfrissebb hírek

Az óvás sem segített, 16. helyen végzett a magyar kéziszercsapat az rg-vb-n

Egyéb egyéni
13 perce

A Fradi nyerte meg a derbit a női NB I-ben, Miskolcon gálázott az ETO

Labdarúgó NB I
15 perce

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
16 perce

Potya gól után hazai döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
17 perce

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
19 perce

Az utolsó percben gyűrte le a KTE a Videotont

Labdarúgó NB II
21 perce

Márton Richárd: Újra álmodhatok az olimpiai döntőről

Úszás
28 perce

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
1 órája