Gera: „A legjobb megoldásra törekedtem, és beadtam”

2009.09.07. 00:09
Címkék
„Ibrahimovic góljánál csapatként hibáztunk: Gera rosszul adott be, a többiek nem értek vissza, Tímár pedig aláfutott a labdának” – elemezte közvetlenül a vesztes magyar–svéd vb-selejtező után a második vendéggólt Erwin Koeman szövetségi kapitány. A Fulham légiósa a Nemzeti Sportnak elmondta: ő a legjobb megoldásra törekedett, és a rossz beadásból nem feltétlenül kellett volna gólt kapni.
Gera beadása láncreakcióhoz vezetett: tíz másodperc múlva már a kapunkban volt a labda
Gera beadása láncreakcióhoz vezetett: tíz másodperc múlva már a kapunkban volt a labda


„Úgy éreztem, az a legjobb megoldás, ha középre adom. Emlékszem, többen is érkeztek, és jobb helyzetben voltak, mint én. Gólhelyzet lehetett volna, ki az, aki nem akarta volna abban a pillanatban megnyerni a mérkőzést? Ezért én is a legjobb megoldásra törekedtem, és beadtam. Sajnálom, hogy nem sikerült" – nyilatkozta Gera, aki szerint utólag persze könnyű azt a következtetést levonni, hogy hibázott. Az tény: ezzel a beadással indult el az eseményeknek egy olyan láncolata, amely végül a rendkívül szerencsés második svéd találathoz vezetett.


AZ NSO AJÁNLJA: VB 2010
Vb-adatbank 2010: zónák, eredmények, kijutók
Vb-adatbank 2010: 4. zóna, Európa
A magyar válogatott vb-selejtezős góljai
NSO vb-történet
Szurkolói szoftver

„Utólag könnyű okosnak lenni. Nyilvánvaló, ha valaki előre megmondja, hogy ha beadom, tíz másodperc múlva a mi kapunkban lesz a labda, másképp döntök, de ugyan ki tudhatta ezt előre? Borzasztóan rossz érzés, hogy így ért véget a mérkőzés" – mondta Gera, aki sárga lapjai miatt kihagyja a portugálok elleni, szerdai selejtezőt.

„Nem hiszem, hogy ebből gólt kellett volna kapni, hiszen a kapunktól nyolcvan méterre voltam, másfelől a hiba benne van a játékban, nemcsak az enyémben, a világ legjobbjai is rosszul passzolnak olykor. És az is hozzátartozik ehhez, hogy kilencvennégy percen keresztül hajtottunk, küzdöttünk egy sokat futó, erős ellenfél ellen, és ebben a harcban én mindvégig igyekeztem a maximumot nyújtani, így elfáradtam a végére. Most már a szerdai selejtezőre kell koncentrálnia a csapatnak, és – bár én sárga lapjaim miatt pihenek – az a lényeg, hogy ott a lehető legjobb eredményt érjük el" – elemzett a középpályás.

A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA
 

 

Legfrissebb hírek

NB I: Debrecen–ETO FC

Labdarúgó NB I
7 perce

Már az első percben vezetést szereztek a londoniak: Arsenal–Manchester City 1–0

Angol labdarúgás
43 perce

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
53 perce

Belga szélsővel erősített a BL-címvédő PSG

Francia labdarúgás
1 órája

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
1 órája

Elhunyt Roska János, a Népsport egykori munkatársa

Egyéb egyéni
2 órája

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
2 órája