U17-es Eb-selejtező: nem sikerült legyőznünk Luxemburgot

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
2009.09.27. 20:22
Címkék
Bár a győzelemmel bebiztosíthatta volna a továbbjutást a magyar U17-es labdarúgó-válogatott Luxemburg ellen a hazai rendezésű Eb-selejtezőtornán, a fiatalok csak 1-1-et játszottak Tatán Luxemburggal. A magyar csapatnak szerdán, Szlovákia ellen kell kiharcolnia a továbbjutást az elitkörbe.

 

A korosztályos gárda Abu Attila – Földes Milán, Tóth Ferenc, Magyar Benjámin, Hajdú Ádám – Kállai István (Erdélyi László, a 37. percben), Nagy Gergő – Szolga Máté, Vass Patrik (Adorján Krisztián, az 56. percben), Kapacina Valér – Serfőző Bence összeállításban szerepelt.

Ígéretesen kezdtünk, válogatottunk már a negyedik percben előnybe került, ekkor egy jobb oldali szabadrúgás után Magyar Benjámin fejelt közelről a keresztléc alá. A 12. percben Deida 17 méterről egy gyorsan elvégzett szabadrúgásból egyenlített, s bár ezután többet birtokoltuk a labdát és veszélyesebben futballoztunk, mint a luxemburgiak, az eredmény már nem változott.

„Mindvégig sablonos játékkal próbálkoztunk, a fiatalok ma nem tudtak kellően felpörögni, így az eredmény miatt sajnos szégyenkeznünk kell – nyilatkozta az MLSZ hivatalos honlapjának a mérkőzést követően Zsivoczky Gyula szövetségi edző. – Szerdán a szlovákok ellen lényegesen jobb játékot kell produkálnunk.”

U17-ES EB-SELEJTEZŐ

Magyarország–Luxemburg 1–1

A csoport állása: 1. Szlovákia 6 pont, 2. Magyarország 4 pont, 3. Luxemburg 1 pont, 4. Albánia 0 pont

A szerdai program
Luxemburg–Albánia 16 óra, Telki
Magyarország–Szlovákia 16 óra, Tata

 

 

Legfrissebb hírek

Változtatás után: sikeres Eb

Úszás
11 perce

Iraola Liverpoolja nagy tempóval és győzelemmel hangolt az idényrajtra

Minden más foci
20 perce

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
31 perce

Szettgyőzelemig jutott a magyar női röplabda-válogatott a spanyolok ellen

Röplabda
48 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal, gond nélkül nyert az Espanyol

Spanyol labdarúgás
53 perce

Légiósok: Bolláék gólparádét rendeztek; Csinger, Skribek és Gruber bemutatkozott új csapatában

Légiósok
55 perce

Ökölvívás: magyar győzelem nélküli nap az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

NB III: Tischler Patrik mesternégyest ért el, a Dorog hét gólt vágott; a Szolnok ötöt kapott

Labdarúgó NB II
1 órája