U19-es válogatott: vereséggel kezdtük a Vilotics-emléktornát

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2009.09.03. 21:18
Címkék
Csütörtökön megkezdődött a Szerbiában zajló Vilotics-emléktorna, amelyen a magyar U19-es válogatott mellett a házigazdák, illetve Ukrajna és Izrael vesz részt. A mieink első mérkőzésüket a szerbekkel vívták, és bár végig egyenrangú ellenfelei voltak a hazaiaknak – sőt, a mérkőzés nagyobb részében jobban játszottak a náluk –, 1–0-s félidő után 2–0-s vereséget szenvedtek. A mieink pénteken Ukrajna ellen javíthatnak.
A találkozó előtt egy helyen változott az eredetileg kijelölt keret, Simon Krisztián megbetegedett, helyette Nagy Adrián (Videoton) került be. A magyar válogatott Kovácsik Ádám – Kálnoki Kis Dávid, Szűcs László, Preklet Csaba (Sajó Dániel a 46. percben), Ladányi Tibor – Kiss Máté, Stieber András (Üveges Szabolcs a 46. percben), Margitics Andor, Laczkovich Donát (Csorba Szabolcs a 46. percben), Csiki Norbert (Nagy Adrián a 68. percben) – Tischler Patrik összeállításban lépett pályára, és egy nagyon jó iramú mérkőzésen 2–0-s vereséget szenvedett.A mieink végig egyenrangú ellenfelei voltak a szerb együttesnek, labdaszerzésben, párharcokban, ütközésekben, harcosságban felvettük a versenyt a házigazdákkal, a szerencse azonban nem állt a csapat mellé. A szerbek első találata előtt a labda nem jutott túl a gólvonalon, a magyar védők még előtte felszabadítottak, a játékvezető azonban rosszul látta az esetet, és gólt ítélt. A fordulás után hiába birtokolta többet a labdát csapatunk, a szerbek szabályos körülmények között is szereztek gólt, egy védelmi hibát követően állították be a 2–0-s végeredményt.„Csalódott vagyok az eredmény miatt, de nem vagyok elkeseredve, mert a mérkőzés összképe alapján mi is nyerhettünk volna. A játékra és a hozzáállásra nem lehet panasz, hiszem, hogy ebből a mérkőzésből sokat tanulunk majd, és előre tudunk lépni általa. Ez a torna az első lépcsőfok az Eb-selejtezők előtti felkészülésben, és a mai teljesítményünkre tudunk is építeni a későbbiekben" – nyilatkozta honlapunknak Szapor Gábor, szövetségi edző.A magyar válogatott legközelebb pénteken 17 órától Zentán Ukrajna korosztályos csapatával mérkőzik meg, majd vasárnap Izrael ellen zárja a tornát.
Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor bronzérmes lett Karlovy Varyban a triatlon-vk-sorozatban

Egyéb egyéni
1 perce

Elképesztő kapusteljesítmény a Storhamar mérkőzésén a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
15 perce

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
29 perce

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
31 perce

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
49 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
1 órája

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
1 órája

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik