U20: Kádár Tamást is elengedték, együtt a válogatott keret

Vágólapra másolva!
2009.09.03. 15:24
Címkék
A szeptember 24-én kezdődő egyiptomi U20-as világbajnokságra készülő válogatottunk tagjai csütörtökön hat napra edzőtáborba vonultak Döbröntére.

Egervári Sándor szövetségi edző Pápán tartja majd a foglalkozásokat, s csapat két felkészülési meccset is játszik: szombaton 10 órakor Pápán a Lombard, majd szerdán 17 órakor a Hidegkuti-stadionban az MTK Budapest ellen lép pályára.

A keret Kádár Tamás csatlakozásával 24 főre bővült, a védőt első, nemleges válaszuk után mégis elengedték a Newcastle United vezetői.

A világbajnokság előtt lesz még két háromnapos összetartás, szeptember 13-16. és 20-23. között a szövetség telki edzőközpontjában készül az együttes, majd 23-án indul Egyiptomba.

Válogatottunk a vb csoportmeccsei során szeptember 27-én Honduras, 30-án Dél-Afrika, majd október 3-án az Egyesült Arab Emírségek ellen lép pályára.

 

A 30 fős bő keretből hat játékos nem szerepel az összetartáson: Gulácsi Péter (Liverpool FC), Kovácsik Ádám (Reggina Calcio), Farkas Zoltán (Kaposvár), Hidi Patrik (Budapest Honvéd), Kiss Máté (Győri ETO FC), Nikházi Márk (MTK Budapest)

A 2008-as U19-es Európa-bajnokságon szereplő csapatból Busai Attila, Lengyel Dániel, Gál András, Szabó László, Pokorni Péter, Iszlai Bence és Bajner Bálint nem került be a bő vb-keretbe.


AZ U20-AS VÁLOGATOTT KERETE AZ EDZŐTÁBOROZÁSRA
 

Kapusok: Megyeri Balázs (Ferencváros), Kunsági Roland (Budapest Honvéd)

Védők: Debreceni András (Budapest Honvéd), Korcsmár Zsolt (Újpest), Présinger Ádám (Videoton), Szabó János (Paks), Szekeres Adrián (MTK Budapest), Varga Péter (Manchester City), Zámbó Bence (Győri ETO), Kádár Tamás (Newcastle United)

Középpályások: Búrány Zoltán (DVTK), Dudás Ádám (Győri ETO), Heffler Norbert (Pápa), Koman Vladimir (AS Bari), Nagy Olivér (PMFC), Simon Ádám (Haladás), Takács Péter (DVTK), Tóth Bence (Ferencváros), Varga Roland (Brescia Calcio)

Csatárok: Balajti Ádám (DVTK),Futács Márkó (Werder Bremen), Gosztonyi András (MTK Budapest), Németh Krisztián (AEK Athén), Simon András (Córdoba FC)

 

 www.mlsz.hu/NSO

Legfrissebb hírek

Aki Jürgen Kloppékkal partizik, Neymarral pacsizik és mégis szerény maradt – Lőw Zsolt családi portréja

Minden más foci
4 perce

A Panathinaikosz elleni rangadó vár Varga Barnabásra az AEK-kal

Légiósok
29 perce

Australian Open: női játékosaink készen állnak a kihívásra

Tenisz
47 perce

Újra sportdiplomáciai képzés indul Budapesten

Egyéb egyéni
1 órája

Képösszeállítás: Nemzeti Sport Gála – 2025 legjobbjait ünnepelték az Operaházban

Képes Sport
1 órája

Fucsovics Márton szettveszteség nélkül jutott a második körbe az Australian Openen

Tenisz
2 órája

NHL: mesterhármas Zibanejadtól és Szvecsnyikovtól

Amerikai sportok
2 órája

Fekete Gergő: Nekünk kell diktálnunk a tempót

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik