Válogatott: Koeman elégedett a csapattal, a fiúk megvalósították a taktikát

2009.09.09. 23:15
Címkék
A portugálok elleni egygólos vereséget követő sajtótájékoztatón a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Erwin Koeman elmondta, elégedett a csapattal, mert a játékosok megvalósították azt a taktikát, amit eltervezett, de ez most ennyire volt elegendő. A kapitány ugyanakkor még nem adta fel a továbbjutás lehetőségét.

„A szombati nagy sokk után mentálisan helyt tudtunk állni Portugáliával szemben, technikailag maradtunk alul. A taktikánkat megvalósítottuk, mert remekül leszűkítettük a területeket, de sajnos nem voltak helyzeteink, és egy szabadrúgás mindent eldöntött. Csalódott vagyok az eredmény miatt" – fogalmazott Erwin Koeman.

„Portugáliában bármi megtörténhet, mert nagyon hullámzó teljesítményt nyújtanak otthon a portugálok. Egygólos győzelmet ugyanúgy el tudok képzelni, mint egy nagyobb különbségű vereséget. Szóval még nincs vége a selejtezősorozatnak" – nyilatkozta a kapitány.

„Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy a játékosaink még nincsenek azon a szinten, amit a svédek, vagy a portugálok elleni meccs megkíván. Nagyon sokat kell még fejlődnünk, hogy ezen a szinten is megálljuk a helyünket, és hogy reális esélyünk legyen egy ilyen csoportból továbbjutni. De még ennek a sorozatnak sincs vége" – tette hozzá.

Erwin Koeman kifejtette, hogy a jövőben elsősorban az egy-egy elleni páraharcok megnyerésében kell a legtöbbet fejlődni.

A kapitány zárásként tippelt a következő, portugálok elleni idegenbeli meccsre is: szerinte 1–0-ra nyerünk...

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
8 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal

Spanyol labdarúgás
16 perce

Másodszor is egyenlített a Paks Felcsúton

Labdarúgó NB I
28 perce

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
29 perce

Kós Hubert Eb-aranyérmes 200 méteres vegyes úszásban

Úszás
33 perce

Milák Kristóf negyedik lett 50 méter gyorsúszásban az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
42 perce

Hiába rohamozott a Debrecen, csak egyenlíteni tudott az ETO ellen

Labdarúgó NB I
55 perce

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
1 órája