U20-as vb: Debreceni és Korcsmár is a csapattal edzett

2009.10.06. 09:20
Címkék
Némi kellemetlenség előzte meg a magyar U20-as labdarúgó-válogatott utolsó edzését a keddi, Csehország elleni vb-nyolcaddöntő (20 óra, m2) előtt, mert a FIFA által 14.30-ra meghirdetett sajtótájékoztató az utolsó pillanatban elmaradt, így Egervári Sándor vezetőedző egy tengerparti szálloda halljában adott interjút a magyar újságíróknak.

A csúszás és a hatalmas délutáni csúcsforgalom miatt a szakvezető alig ért vissza idejében csapatához, hogy megtartsa az ilyenkor szokásos, az edzéseket megelőző értekezletet.

Ez azonban nem zavarta meg a játékosok felkészülését: a 16 óra 30 perctől az alexandriai Smouha Atlétikai Klub pályáján megtartott jó hangulatú tréningen pörgős gyakorlatok követték egymást. A keddi nyolcaddöntő tétje érezhető volt a futballistákon, akik talán a szokásosnál is nagyobb alázattal végezték munkájukat.

Felszabadultságot és örömet okozott azonban, hogy a jelek szerint az orvosi munka megtette a hatását: Debreceni András és Korcsmár Zsolt is részt vett a bő másfél órás foglalkozáson. Amint azonban Egervári Sándor fogalmazott: ebben a helyzetben csak a mérkőzés napján derül ki, hogy lehet-e kezdőként számítani az érintettekre.

Kenyeres Imre pályaedző a feladatok levezénylése után a szövetség honlapjának elmondta, a védekező és támadó gyakorlatok megválasztása ezúttal speciálisan a csehek elleni felkészülést szolgálta.

„Az elemzések alapján azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy védekezéskor lehetőségünk legyen létszámfölényes helyzeteket teremteni a középpályán, a támadások építésekor pedig azt kell szem előtt tartanunk, hogy a magas cseh védők között a felívelések helyett a kombinatív, sok passzos futballt valósítsuk meg” – árulta el a szakember.

A tréning a büntetők gyakorlásával végződött, ami nem csoda, hiszen az egyiptomi világbajnokság az egyenes kieséses szakaszához érkezett. Ha a meccs rendes játékidejében és hosszabbításában nem születik döntés, tizenegyesek következnek.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Zalaegerszeg–Ferencváros az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
1 órája

Meglepetésre a Lazio kiesett Serie B-s ellenfelével szemben az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
1 órája

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
2 órája

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2 órája

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
2 órája

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
2 órája