Felkészülés: az U21-es válogatott hatost lőtt az U19-esnek

MLSZ MLSZMLSZ MLSZ
2009.11.03. 19:43
Címkék
A vasárnap óta Telkiben edzőtáborozó, Egervári Sándor által irányított olimpiai válogatott kedden az U19-es nemzeti csapat elleni felkészülési meccsel zárta az összetartást, és 6–0-ra győzött.

A jövő pénteki Olaszország elleni U21-es Eb-selejtezőre (Győr, 16 óra) készülő gárda – pontosabban a keret itthon szereplő játékosokból álló része – biztos, 6–0-s győzelmet aratott, a gólokat Lencse László (3), Gosztonyi András, Szakály Dénes és Balázs Zsolt szerezte.

 

A csapatok kétszer negyven percet játszottak, az idősebbek mindkét félidőben három gólt szereztek. A 11. percben Gosztonyi András talált a kapuba (őt később sérülés miatt le kellett cserélni), a 15.-ben Szakály Dénes, a 38.-ban pedig Lencse László volt eredményes. A 48. percben Balázs Zsolt növelte a különbséget, majd Lencse percei következtek: a támadó a 60. és a 78. percben is a hálóba talált, mesterhármast elérve.

„A mérkőzés célja az volt, hogy felmérhessem a játékosok fizikai állapotát és jelenlegi formáját – nyilatkozta az MLSZ honlapjának a meccs után Egervári Sándor szövetségi edző. – Az együtt töltött idő hasznos volt, benyomásokat szerezhettem az itthon játszók formájáról, az összetartás tehát minden szempontból jól illeszkedett a felkészülésbe”.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország U21–Magyarország U19 6–0
U21-es válogatott: Somogyi Bence – Lázár Pál, Pintér Ádám (Vadnai Dániel a szünetben), Szabó János, Zámbó Bence (Gyömbér Gábor a szünetben) – Gosztonyi András (Kovács Dániel a 25. percben), Elek Ákos (Simon Ádám a szünetben), Korcsmár Zsolt, Szakály Dénes – Lencse László, Balázs Zsolt
U19-es válogatott: Mursits Roland (Juhász Gergely a szünetben) – Margitics Andor, Major Ádám, Cserpák Dániel, Eszlátyi István – Egerszegi Tamás, Gyűrű László (Sajó Dániel a szünetben), Soós János – Kovács István (Tóbiás Zsolt a szünetben), Balogh Bence, Simon Krisztián
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: az FTC harmadszor is legyőzte a Honvédot

Vízilabda
1 perce

Nem láthattunk gólt a szlovén–skót NL-meccsen

Minden más foci
14 perce

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
24 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
29 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
39 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
47 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
56 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
1 órája