MLSZ: az Eb-selejtezőre készülő U17-es válogatott elutazott Dublinba

MLSZ MLSZMLSZ MLSZ
2010.02.07. 17:49
Címkék
A március 25–30. között Svájcban megrendezendő Eb-selejtezőkre (amelyek során a hazai válogatott mellett Németország és Szerbia lesz az ellenfelünk) készülő U17-es válogatottunk kedden és csütörtökön Dublinban Írország korosztályos gárdája ellen játszik felkészülési mérkőzést. A keret tagjai vasárnap délután találkoztak s keltek útra Írországba, a Liverpoolban szereplő Poór Patrik és a Twente együttesében futballozó Szolga Máté itt csatlakozik társaihoz. A szintén liverpooli Adorján Krisztiánt kedden engedi el klubcsapata, így ő csak a második mérkőzésen léphet majd pályára.

„Négy előkészületi meccsünk van a tétmérkőzések előtt, most Írországban játszunk két találkozót, március elején pedig Horvátország ellen lépünk pályára, s ezek alapján kell kialakítanunk az Eb-keretet. Sérülés miatt nem minden kiszemeltem tart most velünk, de ez alkalmat adott arra, hogy olyanokat is meghívjak, akik eddig nem voltak tagjai a keretnek, s most nemzetközi meccseken derülhet ki, mire képesek" – mondta el az mlsz.hu-nak Tuboly Frigyes, az együttes szövetségi edzője.

Tuboly Frigyes hétfőn és szerdán egy-egy edzést tart a csapatnak Dublinban, a mérkőzések kedden és csütörtökön egyaránt 19. 30-kor kezdődnek. Csapatunk péntek este érkezik vissza Budapestre.


Tuboly Frigyes hétfőn és szerdán egy-egy edzést tart a csapatnak Dublinban, a mérkőzések kedden és csütörtökön egyaránt 19. 30-kor kezdődnek. Csapatunk péntek este érkezik vissza Budapestre.

U17-ES VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: Steer Bence (Vasas), Dombó Dávid (Haladás)
Mezőnyjátékosok: Poór Patrik (Liverpool FC), Tóth Ferenc (MTK Budapest), Vass Patrik (MTK Budapest), Adorján Krisztián (Liverpool FC) Földes Milán (MTK Budapest), Paku Roland (Győri ETO FC), Serfőző Bence (Győri ETO FC), Bodó Norbert (Haladás), Szolga Máté (Twente), Erdei Gábor (Ferencváros), Fejes János (Budapest Honvéd), Banka Szabolcs (Nyíregyháza) Vécsei Bálint (Budapest Honvéd), Erdélyi László (Budapest Honvéd), Tar Zsolt (Puskás-akadémia), Papp Máté (Puskás-akadémia) 

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: az FTC harmadszor is legyőzte a Honvédot

Vízilabda
1 perce

Nem láthattunk gólt a szlovén–skót NL-meccsen

Minden más foci
13 perce

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
23 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
29 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
38 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
46 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
55 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
1 órája