A legendás „Bamba" Szentlőrincen kapott emléktáblát

2010.03.29. 23:59
Március 29-én, hétfőn a Pestszentlőrinc és Pestszentimre önkormányzata emléktáblát avatott a legendás Deák „Bamba" Ferenc tiszteletére az Etalon Sport Általános Sportiskolában. Deák pályafutása során három meghatározó klubnál játszott, a Szentlőrinci AC, a Ferencváros és a Bp. Dózsa csapatánál. A minden idők legjobb középcsatárai között számon tartott klasszis 1997-ben megkapta az évszázad gólkirálya kitüntető címet.

Rábai Zsuzsanna igazgató megnyitóbeszédét követően Szaniszló Sándor alpolgármester kezdte a legenda méltatását: „Az emléktábla Iharos Sándor táblája mellé került, a két nagyság így nap mint nap példát mutat azok számára, akik itt fociznak az iskolában, és a kerületben."

(Fotó: FTC)
(Fotó: FTC)

Deák Ferenc özvegye, Ilsuka néni a következő  szavakkal köszönte meg az iskola és a kerület megemlékezését: „Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, hogy a férjemnek egy méltó emléket állítottak, hiszen innen, Lőrincről indult Deák Ferenc „Bamba" a világhírnév felé." 

„Olyan teljesítményt nyújtott, amely megismételhetetlen, illetve annak a csatársornak a tagja volt, amely később az Aranycsapat alapkövét jelentette. A legjobb 50 magyar labdarúgóból a 18.-nak választották, olyan kiválóságok között szerepel, mint Puskás, Bozsik vagy éppen Hidegkuti. Büszkék lehetnek azok az egyesületek, akik életét Deák gazdagította." – folytatta a megemlékezést Takács Tibor a Nagy Béla Hagyományőrző Társaság képviseletében.  

Az ünnepség a 2007-ben Deák születésnapjára készített Szepesi György-felvétellel zárult, ahol a legendás riporter minden szavával elismerően szólt a 1998-ban 76 évesen elhunyt labdarúgóról.

A gólrekorder nevét a Hollán Ernő utcában, egykori lakhelyén is emléktábla őrzi 2000 óta.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
12 órája

Három meccsen is megemlékezik Kevin Keeganről a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.08.05. 15:09

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44