Európa nagy futballnemzetei egyre komolyabban vesznek minket

MLSZ MLSZMLSZ MLSZ
Vágólapra másolva!
2010.05.28. 10:54
null
Koeman szerint ha sikerül jó eredményeket elérni a nagy futballnemzetek ellen, akkor még tovább javul a megítélésünk (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a szövetség hivatalos honlapján vezetett blogjában gratulált a debreceni játékosoknak a triplázáshoz, beszélt az Anglia és a Németország elleni találkozókról, valamint kiemelte, hogy a nagy futballnemzetek egyre komolyabban veszik nemzeti csapatunkat.

„Szeretném azzal kezdeni, hogy kifejezzem az elismerésemet a Debrecen játékosainak, edzőinek és vezetőinek. Szerdán este a helyszínen néztük meg a Magyar Kupa döntőjét, és fantasztikus az, amit a csapat elért az utóbbi egy évben, mindenkitől jár a gratuláció” – kezdte Erwin Koeman.

„A mai nap híre, hogy a magyar válogatott augusztus 11-én a Wembley-stadionban Anglia ellen játszik barátságos mérkőzést. Gondoljanak bele, eddig az idén már találkoztunk a magasan jegyzett oroszokkal, most éppen Németország ellen készülünk, a jövő héten Hollandia lesz az ellenfél Amszterdamban, augusztusban Anglia következik a sorban - igen tekintélyes ez a lista! Csupa hatalmas kihívás, de nekem meggyőződésem, hogy ha a magyar válogatott fejlődni akar, akkor ilyen szintű ellenfelekkel kell megmérkőznie. Olykor persze hasznos gyengébbnek ítélt csapatokkal is játszani, de az a kivétel, most alapvetően arra kell törekednünk, hogy minél többet tanulhassunk. Ez a roppant tekintélyes névsor egyébként azt is bizonyítja, hogy Európa nagy futballnemzetei egyre komolyabban vesznek minket, szívesen játszanak ellenünk, és ha sikerül jó eredményeket elérnünk, a megítélésünk tovább javul majd. És persze ne felejtsük el azt sem, hogy az első Európa-bajnoki selejtezőnkre Stockholmban kerül majd sor, márpedig egy ilyen nehéz mérkőzésre csak erős ellenfelekkel futballozva lehet a legjobban felkészülni” – folytatta a szövetségi kapitány csütörtöki blogjában.

„Szerintem sok labdarúgó álma pályára lépni a Wembleyben, és ez az álom most több magyar játékos esetében valóra válhat. Mondtam is nekik, harcoljanak a helyükért, hogy ott lehessenek a gyepen az angolok ellen, ki tudja, lesz-e még erre esélyük pályafutásuk során” – tette hozzá a holland szakember.

„Természetesen most minden gondolatunkat a németek elleni meccs köti le. Ellenfelünk simán győzte le három nullra Málta együttesét, és biztos, hogy szombaton este még erősebb csapatként játszik majd a Puskás-stadionban, hiszen kiegészül a Bayern München labdarúgóival. Nélkülük is remekül futballozott, velük még veszélyesebb lesz. Pompás motiváció a számunkra, hogy egy olyan válogatottal szemben bizonyíthatjuk az értékeinket, amelyet többen a világbajnokság egyik esélyeseként emlegetnek. Nagyon remélem, hogy a magyar szurkolók, akik tavaly bizonyították, hogy szeretik a válogatottjukat, kijönnek a stadionba, és ezzel a szeretettel most is támogatnak minket” – tért ki a válogatott következő mérkőzésére a Koeman.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
5 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
5 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
5 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
5 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
6 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik