MLSZ: kétnapos összetartáson Telkiben az U19-es válogatott

2010.08.16. 21:50
Hétfőn és kedden Telkiben edzőtáborozik az októberi, hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőre készülő U19-es válogatott – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos oldalán, az mlsz.hu-n.

Szepessy László szövetségi edző 22 játékost hívott meg az összetartásra, a csapat már az őszi, hazai rendezésű Eb-selejtezőre való felkészülés jegyében gyakorol (a mieink október végén Moldova, Finnország és Lengyelország együttesével mérkőznek meg a továbbjutásért).

A selejtezők előtt szeptember 4 és 9. között a szerbiai Vilotics-tornán vesz részt az együttes, majd szeptember végén Románia ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen a csapat.

A selejtezők előtt szeptember 4 és 9. között a szerbiai Vilotics-tornán vesz részt az együttes, majd szeptember végén Románia ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen a csapat.

 

AZ EDZŐTÁBOROZÁSON RÉSZTVEVŐ U19-ES KERET
KAPUSOK
Dombó Dávid (Illés Akadémia)
Nacsa Péter (Győr ETO)
VÉDŐK
Baráth Botond (Honvéd)
Szvoboda Szabolcs (Illés Akadémia)
Farkas Márk (Illés Akadémia)
Izing Martin (Videoton)
Kelemen Dávid (MTK)
Tóbiás Zsolt (FTC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK
Nagy Armand (Honvéd)
Kovács István (Illés Akadémia)
Szakály Attila (Illés Akadémia)
Ponczók Csaba (Videoton)
Szolnoki Roland (Videoton)
Csordás Szabolcs (MTK)
Horváth Barna (Győr ETO)
Windecker József (Győr ETO)
TÁMADÓK
Vernes Richárd (Honvéd)
Volent Roland (Honvéd)
Czár Richárd (Honvéd)
Skriba Máté (MTK)
Gyurján Bence (Illés Akadémia)
Serfőző Bence (Győr ETO)

 

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08
Ezek is érdekelhetik