Róth kihirdette az új generáció első keretét

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.09.28. 18:35
null
Róth Antal csapata a Bozsik-stadionban fogadja Montenegrót (Fotó: Török Attila - NS-archív)
Címkék
Róth Antal szövetségi edző kihirdette U21-es labdarúgó-válogatottunk keretét, amelynek tagjai október 7-én csütörtökön 18 órakor a Bozsik-stadionban Montenegró korosztályos válogatottjával mérkőznek meg, majd 12-én kedden Szlovéniában lépnek pályára barátságos mérkőzésen.

Az U21-es válogatottra október elején két mérkőzés vár, az új generáció Montenegró és Szlovénia ellen kezdi meg felkészülését a jövő évi Európa-bajnoki selejtezőkre. Róth Antal csapata a hónap elején edzőtáborba vonul, a keret kilenc napon át készül Telkiben.

A szövetségi edző által meghívott játékosok október 4-én, hétfőn találkoznak az MLSZ edzőközpontjában, s programjukban napi egy, illetve két edzés szerepel.

Az együttes október 7-én, csütörtökön 18 órakor a Bozsik-stadionban látja vendégül Montenegró U21-es válogatottját, majd október 8-án pénteken megtekinti a Puskás Ferenc Stadionban 19 órakor kezdődő Magyarország–San Marino Európa-bajnoki selejtezőt.

A csapat ez után is Telkiben készül az újabb erőpróbára, amely október 12-én lesz Szlovéniában.

AZ U21-ES VÁLOGATOTT BŐ KERETE 
Kapusok: Gulácsi Péter (Tranmere), Megyeri Balázs (Olympiakosz), Kovácsik Ádám (Reggina)
Mezőnyjátékosok: Szokol Zsolt (Újpest), Takács Péter (Pápa), Preklet Csaba (Reggina), Fiola Attila (Paks), Kádár Tamás (Newcastle), Litauszki Róbert (Újpest), Katona Máté (Vasas), Nagy Zoltán (Haladás), Simon Ádám (Haladás), Kiss Máté (Győri ETO), Egerszegi Tamás (Újpest), Balázs Benjámin (Kaposvár), Gosztonyi András (Videoton), Bódi Ádám (DVSC-TEVA), Kulcsár Kornél (Kaposvári Rákóczi), Balajti Ádám (DVSC-TEVA), Simon Krisztián (Újpest), Heffler Norbert (Pápa), Futács Márkó (Ingolstadt), Tischler Patrik (MTK)
BIZTONSÁGI TARTALÉKOK
Göcze Gergő (Kozármisleny), Margitics Andor (Videoton), Kálnoki Kis Dávid (MTK), Devecseri Szilárd (Haladás), Ladányi Tibor (MTK), Hidi Patrik (Budapest Honvéd), Iszlai Bence (Haladás), Rácz Ferenc (Haladás), Kovács Dániel (Újpest), Bajner Bálint (Budapest Honvéd), Beliczky Gergő (Vasas), Búrány Zoltán (Szolnok)
Legfrissebb hírek

Frimpong: Szoboszlai minden pozícióban tud játszani

Angol labdarúgás
18 perce

Kézilabda: Máthé és Ludmán is három gólt lőtt – körkép

Kézilabda
23 perce

Balogh Botond sárga lappal és vereséggel mutatkozott be új csapatában

Légiósok
29 perce

Két góllal győzött odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
39 perce

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
44 perce

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
47 perce

Díjlovaglás: Komjáthy-Losonczy Anikó a magyar bajnok

Egyéb egyéni
49 perce

Strandröplabda: 13. a leánypáros az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
49 perce
Ezek is érdekelhetik