Futsal: „Elégedettek lehetünk a brazilok elleni eredménnyel” - Frank

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.11.08. 13:12
Címkék
A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését brazíliai túráján, együttesünk szoros mérkőzésen szenvedett 4–2-es vereséget a világbajnoki címvédő házigazdáktól.

Mindkét együttesnél generációváltás zajlik, így akárcsak a mieink, a brazilok is kísérletezésre használják fel a két összecsapást. A válogatottak első összecsapását Mato Grosso állam fővárosában, Cuiabában rendezték, a találkozónak otthont adó sportcsarnokba nyolcezer néző látogatott ki, vagyis a felek remek hangulatú meccset vívtak egymással.

Brazil fölénnyel kezdődött a mérkőzés, de csapatunk határozottan, szervezetten védekezett, a hazaiak sokáig nem tudták megbontani a védelmünket. A második tíz percben előbb egy kijátszott akciónak, majd egy lapos átlövésnek köszönhetően kétgólos előnyt szereztek a hazaiak, a félidő 2-0-s hazai vezetéssel zárult.

A második játékrészben jól kezdett a Frank Tamás irányította együttes, egy kontra végén az újonc Dávid Richárd volt eredményes. Két perccel később a brazilok visszavették a kétgólos előnyt, majd a 31. percben Németh Péter válaszolt egy hatalmas bombagóllal. A hajrában az egyenlítéstől sem álltunk távol, de végül a brazilok voltak ismét eredményesek, és ezzel 4–2-re megnyerték az összecsapást. A két csapat kedden Joinville-ben ismét megmérkőzik egymással.

„A mérkőzés összképe alapján elégedettek lehetünk az eredménnyel. A brazilok irányították a játékot, ami nem meglepő, de védekezésben jól helytállt a csapat. A labdabirtoklásban egy kicsit többet vártam, mert úgy érzem, ennél többet tudunk. Nagyon örültem a fiatalok és Tihanyi Csaba kapus jó teljesítményének, de az egész gárda kitett magáért” – nyilatkozta a mérkőzés után Frank Tamás szövetségi edző.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúccsal vb-elődöntős, Enyingi Patrik kiesett 400-on

Atlétika
14 perce

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
45 perce

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
52 perce

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
1 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
1 órája

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
1 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
1 órája

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik