Futsal: az egységes taktika kialakítása a cél a válogatott edzőtáborában

2011.02.13. 09:17
A Frank Tamás szövetségi edző vezette magyar futsalválogatott Móron készül a soron következő feladatokra, vagyis a február 24-én kezdődő, ukrajnai rendezésű Európa-bajnoki selejtező minitorna mérkőzéseire.

A válogatott csütörtöktől vasárnapig készül Móron, Frank Tamás már azokat a játékosokat hívta meg az együttesbe, akik az utazó keretet alkotják majd (a jelenlegi 16-os keretből 14-en utaznak el Ukrajnába, a keretszűkítés után egy kapus és egy mezőnyjátékos marad itthon). A mieink a házigazdák mellett a belga és a török válogatottal mérkőznek meg, és az első, vagy a második helyen kell végezniük ahhoz, hogy biztosítsák helyüket a kontinensviadalon (a csoportelsők automatikus résztvevői az Eb-nek, a hat csoportmásodik közül az öt legjobb vehet részt jövőre a horvátországi viadalon).

„Ebben a négy napban igyekszünk minél jobban begyakorolni a soron következő mérkőzéseken alkalmazandó taktikai elemeket. Az előző meccseink tapasztalataiból kiindulva javítanunk kell a védekezésünkön, valamint igyekszünk csiszolni a támadójátékunk különböző elemeit, és felkészülünk a létszámhátrányos helyzetekre is. Fontos, hogy egységes arculatot alakítsunk ki, hiszen a játékosok klubcsapatai más-más taktika szerint játszanak” – mondta a feladatokról Frank Tamás.

A csapat edzőtábora vasárnap zárul, majd jövő héten csütörtökön ismét találkozik a keret, amely hétvégén a selejtezők előtti utolsó felkészülési mérkőzéseit játssza: szombaton Szegeden, vasárnap Szabadkán mérkőzik meg a szerb válogatottal.

 A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Pallai Gábor (MVFC Berettyóújfalu), Reveland Zoltán (Üllő FC Cső-Montage), Tihanyi Csaba (MVFC Berettyóújfalu)
Mezőnyjátékosok: Gyurcsányi Zsolt (Rába ETO), Lódi Tamás (Rába ETO), Dróth Zoltán (Rába ETO), Harnisch Ákos (Rába ETO), Peczár Csaba (Rába ETO), Rábl János (MVFC Berettyóújfalu), Trencsényi János (MVFC Berettyóújfalu), Lovas Norbert (MVFC Berettyóújfalu), Nagy Tamás (MVFC Berettyóújfalu), Németh Péter (Colorspectrum Aramis), Simon Ádám (Cső-Montage), Bita László (FTC-6X6 TAXI), Csopaki István (FTC-6X6 TAXI)
 

 

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Suscsák Máté és Vámosi Georgina lettek az év futsalosai

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:15

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A magyar női futsalválogatott ötödik lett a horvátországi felkészülési tornán

Magyar válogatott
2026.06.21. 15:42

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.06.13. 15:14
Ezek is érdekelhetik