U17-es válogatott: Both József szerint jó úton jár csapatunk

Vágólapra másolva!
2011.03.28. 11:02
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott két mérkőzésen van túl az Európa-bajnoki selejtező elitkörben: a mieink kikaptak az oroszoktól és győztek Izland ellen. Both József, az MLSZ szakmai és képzési igazgatója a szövetség honlapjának elmondta: ebben a korban még kevésbé várható el a kiegyensúlyozott teljesítmény a csapatoktól, ezért fordulhatott elő, hogy a rendkívül képzett játékosokat felvonultató orosz együttes ellen mutatott visszafogottabb játék után néhány nappal jóval összeszedettebb, érettebb futballal rukkoltak ki a fiatalok.

„Ennek a korosztálynak ez az első igazán jelentős nemzetközi megméretése, ezért előzetesen nehéz volt megjósolni, milyen teljesítményt nyújthatnak a futballisták – mondta Both József az mlsz.hu-nak. – Féléves szisztematikus munkával készültünk a selejtezőre, ez idő alatt a szakmai stáb kiváló munkát végzett, a csapat pedig végig ideális körülmények között készülhetett a feladatokra. Izland ellen kitűnő támadójátékot mutatott be a válogatott, nem túlzás azt állítani, hogy a második félidőben leiskoláztuk az ellenfelünket, és nagy különbségű győzelmet is arathattunk volna. Az egyéni teljesítményekben ezúttal megmutatkoztak a futballisták azon képességei, amelyek alapján tagjai lettek a válogatottnak. Az álmodozás helyett azonban a realitások talaján kell maradnunk, mert a hazai képzésre jellemző hiányosságok is megfigyelhetők az együttes játékán, a célunk jelenleg az lehet, hogy a továbbiakban is felvegyük a versenyt az Európa élvonalába tartozó ellenfelekkel, mint amilyen az orosz vagy a román válogatott. Reményteljesnek látom a jövőt, ha ezek a futballisták a továbbiakban is megkapják a lehetőséget a nemzetközi szinten való szereplésre, szépen fejlődhetnek tovább a következő években.”

A mieink kedden 17 órakor Romániával csapnak össze Szombathelyen a selejtezőkör utolsó találkozóján.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik