MLSZ: kiemelkedő nézettségi adatokat produkált a holland-magyar

Vágólapra másolva!
2011.04.01. 09:06
A Magyar Televízió hivatalos statisztikái szerint a Hollandia–Magyarország Európa-bajnoki selejtező második félidejében az m1 volt a legnézettebb hazai adó – adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.

A Magyar Televízió egyes csatornáján múlt héten pénteken, és e hét kedden is a Hollandia elleni Eb-selejtező mérkőzés volt a nap legnézettebb műsora. Az amszterdami visszavágó már az első félidőben is jócskán felülmúlta az m1 átlagos nézőszámát, a találkozó második félidejében pedig a 18 éven felüli lakosság átlagosan több mint 10 százaléka (egyes időszakokban közel 12 százaléka) követte figyelemmel az összecsapást.

A meccs második félidejében az m1 volt a legnézettebb hazai csatorna, megelőzve a kereskedelmi televíziókat is. A közvetítés ideje alatt közel 2.4 millióan kapcsoltak az m1-re.

Már a pénteki hazai mérkőzés első félidejében is elérte a nézettségi arány a 10 százalékot, de az eredmény kedvezőtlen alakulásával a nézőszám is csökkent. A csatorna így is 2 milliónál több nézőt ért el, vagyis ennyien kapcsoltak át hosszabb-rövidebb időre a közvetítésre.

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52
Ezek is érdekelhetik