Debrecen: lehet válogatott meccset rendezni az Oláh Gábor utcai stadionban

2011.10.18. 17:40
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) engedélyével Debrecenben rendezhetnek válogatott felkészülési mérkőzést – erről Szilágyi Sándor, a DVSC cégvezetője nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának, miután Egervári Sándor szövetségi kapitány a Sport Televízió Harmadik félidő című műsorában arról beszélt, hogy a Puskás Ferenc Stadion újjáépítésének ideje alatt a remek hangulat miatt akár Debrecenben is szívesen irányítaná a magyar labdarúgó-válogatottat, bár az infrastrukturális hiányosságok miatt erre nem lát lehetőséget.

„Ha a Magyar Labdarúgó-szövetség úgy dönt, hogy az Oláh Gábor utcai stadionban egy barátságos mérkőzésre – mert csak erről lehet szó – sor kerülne, akkor klubunk és a város részéről ennek semmi akadálya – nyilatkozta a DVSC cégvezetője, Szilágyi Sándor a dvsc.hu-nak.

A debreceni klub biztonsági igazgatója, Képíró János pedig arról beszélt, hogy az Oláh Gábor utcai stadion biztonsági szempontból minden előírásnak megfelel.

Labdarúgó A-válogatott mérkőzést legutóbb 2002. április 17-én játszottak Debrecenben, akkor a Gellei Imre vezette nemzeti együttes felkészülési találkozón 5–2-re kikapott Fehéroroszországtól.

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
1 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01