Válogatott: Megyeri szezonját Egervári behívója koronázta meg

MTI MTIMTI MTI
2012.05.24. 09:24
Megtiszteltetésnek tartja Megyeri Balázs, a görög Olympiakosz labdarúgócsapatának magyar kapusa, hogy Egervári Sándor szövetségi kapitány meghívót küldött neki a június 1-jén a csehek, illetve a 4-én az írek ellen sorra kerülő felkészülési mérkőzésre.

A pireuszi klubbal további hároméves szerződést kötő kapus az m1 Ma Reggel című csütörtöki műsorában elmondta: nagyon örült neki, hogy számítanak rá, hiszen először lehet válogatott, és ezzel tulajdonképpen „felkerült az i-re a pont” az idei szezonját illetően.

A 22 esztendős Megyeri – aki 2010-ben szerződött a görög együtteshez – az idén bajnok és kupagyőztes lett az Olympiakosszal.

Kiemelte azt is, hogy a tavalyi jó tanulóév volt, megszokta az új körülményeket, szokásokat, közeget, nyelvet, csak arra kellett figyelnie, hogy minél többet fejlődjön.

Megyeri a mostani szezonban vált alapemberré csapatában, végig megbízható, jó teljesítményt nyújtott, ennek eredményeként megválasztották az idény legjobb kapusának a görög bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Az ETO Petrással és Megyerivel is szerződést hosszabbított

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 18:51

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21

Zalánki Gergő távozik az Olympiakosz vízilabdacsapatától

Vízilabda
2026.06.20. 17:29
Ezek is érdekelhetik