U17-es válogatott: győzelemmel kezdtük a hazai minitornát

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
2012.10.18. 17:53
Címkék
U17-es labdarúgó-válogatottunk 5–0-s sikerrel kezdte meg a hazai rendezésű minitornát.

Pisont István együttese jól ismert könyezetben, a telki edzőközpont centerpályáján lépett pályára első tétmérkőzésén. A Liechtenstein elleni összecsapáson a magyar válogatott az Ivancsics Alex – Bedi Noel, Nagy Ádám, Talabér Attila, Spandler Csaba (csk) – Gazdag Dániel, Szántó Tamás (Koszta Márk, 67.), Rácz Barnabás (Mayer Milán, 75.) – Grabant Bence, Tihanyi Olivér (Korozmán Kevin, 61.), Zsótér Donát összeállításban szerepelt.

Az mlsz.hu beszámolója szerint meccs első félórája egysíkú játékot hozott, a magyar válogatott nagy erőkkel támadott, és egymás után alakította ki helyzeteit, a vendégek pedig minden erejüket a védekezésre fordítva, lelkesen játszva próbálták tartani a döntetlent. Abban, hogy ezt sokáig sikerült is megvalósítaniuk nagy szerepe volt a szerencséjüknek és a bravúrokat is bemutató kapusnak, Claudio Majernak.

A vendégek a 30. percben jutottak el először a magyar kapuig, de később ezt is megbánták, mert szögletük után megszereztük a labdát, egy gyors kontrát indítottunk, aminek szép gól lett a vége: a felezővonal közeléből induló és egyedül kapura törő Tihanyi Olivér rávezette a kapusra a labdát, majd a balösszekötő helyéről, 14 méterről a bal alsó sarokba helyezett (1–0).

A második félidő ott kezdődött, ahol az első abbamaradt, a magyar válogatott nyomasztó fölényben játszott, és sorra alakította ki lehetőségeit. Az 53. percben megdupláztuk az előnyt, a Rácz Barnabás ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Zsótér Donát magabiztosan értékesítette (2–0).

A 63. percben tovább növeltük az előnyt, egy szépen felépített akció végén Spandler Csaba ívelt középre a bal oldalról, az érkező Grabant Bence pedig 5 méterről a kapuba passzolt (3–0). A folytatásban már felszabadultan játszhattak a mieink, a 73. percben Zsótér Donát vezette a labdát a liechtensteini térfélen, s miután senki nem lépett ki rá, 22 méterről, kissé balról a jobb felső sarokba bombázott (4–0). A 79. percben Mayer Milán állította be az 5–0-s végeredményt, a percekkel korábban csereként beállt támadó 18 méterről lőtt a bal alsó sarokba.

A csoport másik mérkőzésén az olaszok az utolsó pillanatokban szerzett góllal 1–0-ra legyőzték Albániát.

„Végig támadó futballt bemutatva, fölényben játszva megérdemelten nyertük meg a mérkőzést – értékelt a meccs után Pisont István. – Az első félidőben is megvoltak a ziccereink, de kicsit kapkodtunk, a játékosok még érezhetően idegesek voltak, ezért a szünetig csak egy gólt sikerült szereznünk. A szünet után már az eredményben is megmutatkozott a fölényünk, felszabadultabban játszottunk és látványos gólokat szereztünk. A játékosok becsülettel végigdolgozták a meccset, sikerült felvenniük a nemzetközi ritmust, bízom benne, hogy szombaton, az albánok elleni mérkőzésen egy újabb győzelemmel kiharcoljuk a továbbjutást a csoportból."

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
5 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
5 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája