Válogatott: „Ajándékba kaptunk egy hazai meccset”

Vágólapra másolva!
2013.01.09. 10:14
null
A Daily Mail szerint enyhe büntetést kaptunk
Romániában visszafogott örömmel fogadták a hírt, miszerint a március 22-i Magyarország–Románia világbajnoki selejtezőt zárt kapuk mögött játsszák a budapesti Puskás Ferenc Stadionban. A hírt általában tényszerűen közölték, de néhány sportoldal „elragadtatta magát", közölve többek között, hogy a román válogatott ajándékba kapott egy hazai mérkőzést.

A román Prosport szerint a román válogatott így szinte hazai pályán játszhat a lelkes közönségének támogatását nélkülözni kényszerülő magyarok ellen, ami felér egy ajándékkal. A lap kiemeli, hogy Victor Piturca együttese nagy esélyt kapott arra, hogy lépéselőnybe kerüljön a magyar válogatottal szemben a Hollandia mögött a csoport második helyezéséért folyó küzdelemben.

A Prosport leírta, hogy már 200 román szurkoló szervezte a budapesti útját, amelyet így le kell mondania. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a magyarok már így is 3000-en akartak az őszi romániai „visszavágóra” utazni, de ez a létszám a fejlemények miatt minden bizonnyal növekedni fog.

A sport.ro szerint a „nagy csata előtt földrengés rázta meg Magyarországot. Döntő lehet ez az ítélet, amely tökéletes hír számunkra a sorsdöntő meccs előtt.”

Több román lap olyan részleteket is tudni vél, hogy a FIFA azért büntetett, mert a magyar szurkolók egy csoportja „az izraeli himnusz alatt a zsidókat szidta, a buchenwaldi koncentrációs tábort emlegette, valamint »Viva Mussolini« felkiáltásokat zengte, miközben több száz magyar szurkoló hátat fordított a pályának.”

A nemzetközi sajtó általában tényszerűen, kis hírként foglalkozik a FIFA döntésével, csak nagyon kevesen foglaltak állást a büntetéssel kapcsolatban. A magyar mellett a bolgár válogatottnak is zárt kapuk mögött kell játszania márciusi (Málta elleni) vb-selejtezőjét, mert a Dánia elleni mérkőzésen rasszista inzultusok érték az északiak színes bőrű játékosát.

A britek számára rendkívül érzékeny téma az antiszemitizmus (tavaly a témát közvetve érintve szövetségi kapitányt is váltottak), ezért nem meglepő, hogy a Daily Mail szerint betelt a pohár a rasszizmussal, de még így is enyhének tartják a büntetést.

„Elég ennyi?" – teszi fel a kérdést a bulvárlap internetes oldalának főcíme, egy képaláírásban hozzátéve: „Virágzik a rasszizmus Kelet-Európában.”

A lap arra is rámutat, hogy Kevin-Prince Boateng, a Milan játékosa minden bizonnyal határozottabbá tette a FIFA döntnökeit azzal, hogy csapata múlt heti felkészülési mérkőzésén rasszista szurkolói rigmusokra reagálva elhagyta a pályát.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
15 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29
Ezek is érdekelhetik