Válogatott: ami a románoknak előny, az erdélyi magyaroknak csalódás

2013.01.09. 09:10
Mint ismeretes, a FIFA határozata értelmében a magyar válogatott a következő selejtezőjét, a márciusi, Románia elleni mérkőzést zárt kapuk mögött köteles megrendezni. Az ügyben már romániai magyar edzők is megszólaltak.

Selymes Tibor, az Erdélyből származó 46-szoros román válogatott labdarúgó a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a FIFA tegnapi döntése után. Selymes Tibor, az Erdélyből származó 46-szoros román válogatott labdarúgó a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a FIFA tegnapi döntése után.

„Ez nem egy mérkőzés, és noha nem háború, mégiscsak két nemzet egymásnak feszülése. Erre a találkozóra nem kell akciós jegyeket nyomtatni, ezen a meccsen garantált a telt ház, még akkor is az lenne, ha százezren férnének be a stadionba. Óriási csalódás nemcsak az otthoniaknak, hanem az Erdélyben élő magyaroknak is” – mondta a korábban Magyarországon a Haladásban és a Debrecenben futballozó, Sopronban edzőként dolgozó szakember.

Az aradi születésű, korábbi magyar és román szövetségi kapitányként is dolgozó Jenei Imre a román Prosportnak beszélt a döntés hatásairól.

„Nagy előny a román csapatnak, hogy zárt kapuk mögött rendezik majd a mérkőzést. Ezt azért mondom, mert ismerem a magyar közönséget, tudom, mit beszélek” – mondta Jenei.

Legfrissebb hírek

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
19 órája

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
Tegnap, 13:43

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
2026.09.25. 12:08

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37