Futsal: a szlovénokkal hangol az Eb-selejtezőkre a válogatott

2013.02.12. 09:06
Az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi futsalválogatott kedden Veszprémben, szerdán Székesfehérváron meccsel a szlovénokkal.

Frank Tamás együttese a tavaszi olaszországi Eb-selejtező minitorna (amelyen a házigazdák mellett a finn és a montenegrói válogatott lesz a mieink ellenfele) előtt még négy mérkőzést játszik, ebből kettőt ezen a héten, a szlovénok ellen. A keddi összecsapást a Veszprém Arénában (18.00), a szerdait Székesfehérváron, a VOK Arénában (18.30) rendezik meg.

A magyar keret 14 játékosból áll, az alapemberek közül egyedül a sérült Gyurcsányi Zsolt nem lehet ott a két meccsen. Bemutatkozhat azonban két újonc, a Gödöllő-Vasas színeiben szereplő Vidák Balázs és az UTC Szegedben futsalozó Hegyesi Zsolt.

„A szlovén válogatott a harcmodorát és fizikai képességeit tekintve hasonlít a montenegrói csapathoz, de technikásabb, taktikusabb focit játszik – mondta az mlsz.hu-nak Frank Tamás. – Tavaly is megmérkőztünk vele, tudjuk, hogy agresszív, gyors játékosok alkotják. Azt várom, hogy ellenfelünk megpróbál letámadni bennünket, és miután ez a fajta harcmodor eddig nem feküdt nekünk, most gyakorolhatjuk az ilyen stílus ellen szükséges játékelemeket, ami azért lehet fontos, mert az Eb-selejtezőkön a finnek és az olaszok ellen is hasonlóra számíthatunk."

A MAGYAR FUTSALVÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Balázs Zoltán (Rába ETO), Pallai Gábor (MVFC)
Mezőnyjátékosok: Vidák Balázs (Gödöllő-Vasas), Trencsényi János (MVFC), Lovas Norbert (MVFC), Szécsi Barna (MVFC), Rábl János (MVFC), Lódi Tamás (Rába ETO), Dróth Zoltán (Rába ETO), Harnisch Ákos (Rába ETO), Nagy Tamás (SZPE Sztrovolosz), Hegyesi Zsolt (UTC Szeged), Németh Péter (Colorspectrum Aramis), Frank Péter (Gödöllő-Vasas)

Legfrissebb hírek

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.23. 17:53

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:25

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

Futsal: a válogatott játékos első magyarként bemutatkozott a spanyol élvonalban

Légiósok
2026.09.14. 20:40

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33

Az Újpest 21 gólt szerezve nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 23:16

Felkészülés: kikapott Ukrajnától a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.10. 20:03

A női futsalválogatott döntetlent játszott az Eb-ezüstérmes Ukrajnával

Magyar válogatott
2026.09.09. 20:13