Válogatott: Pátkai Máté felépült, de visszatért az ETO-hoz

Vágólapra másolva!
2013.02.05. 12:44
Kedden két edzéssel folytatja felkészülését Belekben a szerdai, Fehéroroszország elleni mérkőzésre a magyar labdarúgó-válogatott, a délelőtti tréningen már a holnapi taktikát is gyakorolták a játékosok. Pátkai Máté nem tartott a többiekkel, bár felépült betegségéből, nincs olyan állapotban, hogy segítségére legyen a csapatnak, ezért visszatért az ETO-hoz.

A holnapi mérkőzésen várhatóan maroknyi néző előtt játszik a nemzeti csapat, ezért a találkozón a labdarúgók már azt is megtapasztalhatják, milyen szurkolók nélküli atmoszférában játszani válogatott mérkőzést. Ez azért lényeges, mert a jelenlegi állás szerint a márciusi, Románia elleni vb-selejtezőt zárt kapuk mögött játssza együttesünk.

„Nagy érvágás lenne, ha a románok ellen valóban nézők nélkül kellene játszanunk, de fel kell készülnünk erre az eshetőségre is, mert egyelőre úgy tűnik, hogy érvényben marad a FIFA büntetése. Ebből a szempontból jó felkészülési lehetőség lesz a fehéroroszok elleni meccs, mert itt még tét nélkül élhetjük át, milyen a szurkolók nélküli összecsapás. Nem lesz könnyű így játszanunk szerdán, de könnyen lehet, hogy márciusban hasznát vesszük ezeknek a tapasztalatoknak” – mondta Dzsudzsák Balázs az mlsz.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38
Ezek is érdekelhetik