Női válogatott: Pádár Anita megdöntené Bozsik csúcsát

Vágólapra másolva!
2013.03.07. 19:21
Mint korábban beszámoltunk róla, Pádár Anita századik alkalommal szerepelt a magyar női labdarúgó-válogatottban, amely 1–0-s vereséget szenvedett a mexikói csapattól a portugáliai Algarve-kupa szerdai nyitó fordulójában. Pádár célja, hogy megdöntse Bozsik József 101-es rekordját.

„Szeretném megdönteni Bozsik József csúcsát, és közben bizonyítani, hogy helyem van még a válogatottban" – mondta Pádár még az elutazás előtt az MLSZ Tv-nek adott interjújában, majd kitért a kezdetekre is.

„Apámmal sok focimeccsre jártam vidéken, egyből megtetszett, majd beálltam a fiúkhoz az iskolában. Fiúbajnokságban kezdtem, azután elmentünk egy nemzetközi tornára, ahol nők is szerepeltek, a Szolnok edzője pedig felfigyelt rám. Részt vettem egy edzésen, és ott ragadtam" – tette hozzá a játékos, aki elmondta azt is, ha teheti, horgászattal kapcsolódik ki, és bár már minden évben felvetődik a folytatás kérdése, nagyon nehéz abbahagynia, mert szereti a futballt.

„Amíg bírom, játszom tovább" – jelentette ki az „örökös magyar gólkirálynő".

Pádár Anita 1995-ben, néhány nappal 16. születésnapja után debütált a magyar válogatottban egy várnai tornán, Spanyolország ellen. 2006 májusában ünnepelte ötvenedik, 2010 májusában hetvenötödik válogatottságát, 2011 augusztusa óta ő a női válogatottsági rekorder Magyarországon. Száz mérkőzésén 32 gólt szerzett a nemzeti csapatban. Tízszeres magyar bajnok (négyszer a László Kórházzal, ötször a Feminával, egyszer az MTK-val), tizennégyszeres gólkirály, az 1998–99-es szezontól kezdve egészen 2012-ig minden évben ő szerezte a legtöbb gólt a magyar NB I-ben. Kétszer választották meg az év női labdarúgójának.

Ha szombaton pályára lép a házigazda portugálok ellen is, beállítja Bozsik csúcsát.

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
22 órája

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

A Ferencváros csapata norvég ellenfelet kapott a női BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.08.31. 12:43

Női futball: a Ferencváros továbbjutott a BL-selejtező második köréből

Bajnokok Ligája
2025.08.30. 21:24

A Ferencváros könnyed sikerrel kezdte a női BL-selejtezőket

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 11:58

Távozik a világbajnok spanyol női labdarúgók szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.08.11. 20:37
Ezek is érdekelhetik