UEFA: rangos elismerés Oslóban a magyar futballnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.09. 13:40
Kedden a norvég fővárosban, Oslóban átadták azt a díjat, amelyikkel az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honorálta a magyar szövetség egyik, az állami gondoskodásban élő gyerekeket segítő amatőrfutball-programját – adta hírül az UEFA hivatalos honlapja.

„A legjobb európai projekt díjának elnyerése is mutatja, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetősége minden eddiginél nagyobb figyelmet fordít az amatőr labdarúgásra, és jelentős energiát mozgósít a Grassroots-projektek fejlesztése érdekében – mondta még a díjátadóra utazás előtt Őze Tibor, az MLSZ amatőrfutballal foglalkozó Grassroots-menedzsere a szövetség honlapjának. – Az UEFA ma már legalább olyan fontosnak tartja az amatőrök labdarúgását, mint a profikét, a nemzeti szövetségek is jelentős lépéseket tesznek ezen a fronton, ezért óriási dicsőség számunkra, hogy az idén mi nyertük el a legjobb projektnek járó elismerést."

Ez a harmadik, egyben az eddigi legjelentősebb magyar Grassroots-elismerés: 2010-ben a Budakeszi LA utánpótlásprogramja ezüstplakettet érdemelt ki, 2012-ben pedig Ugrai Csilla, a dévaványai klub női szakosztályának vezetője harmadik helyezést ért el kategóriájában.

Az év legjobb Grassroots-projektje mellett további két kategóriában díjazták a legjobb amatőrfutball-kezdeményezéseket. Az év legjobb Grassroots-vezetőjének a Törökország északkeleti részén a gyermekfutballt fáradhatatlanul szervező Fikret Kadioglut választották meg, míg a legjobb Grassroots-klubnak járó díjon három holland amatőrklub osztozik, amelyek a rivalizálást félretéve közösen teremtettek ideális versenyzési feltételeket amatőr szinten futballozó lányoknak-asszonyoknak.

Legfrissebb hírek

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:10

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 18:48

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50
Ezek is érdekelhetik