Válogatott: Ami pénteken belénk szorult, most kiadtuk magunkból - Egervári

Vágólapra másolva!
2013.09.10. 22:48
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor a televízióban értékelt a Magyarország–Észtország (5–1) vb-selejtezőt követően.

„Külön köszönet a ma kilátogatóknak, akik hittek bennünk, segítettek minket. Külön köszönet a vízilabda-válogatottnak, amit tanúsítottak a kiállásukkal, megnyilvánulásokkal" – kezdte a meccs utáni értékelését az m1-en Egervári Sándor szövetségi kapitány. Mint ismeretes, a vízilabdázók a helyszínen tekintették meg a meccset.Egervári Sándor szövetségi kapitány. Mint ismeretes, a vízilabdázók a helyszínen tekintették meg a meccset.

„Természetesen nagyon nagy gratuláció jár a játékosoknak, mert ezen a napon kitettek magukért. Ami pénteken belénk szorult, azt most sikerült kiadnunk magunkból” – fogalmazott a kapitány.

„A játékosok bebizonyították, az elmúlt három év nem volt véletlen. A mérkőzés kilencven százalékában az történt, amit mi akartunk, az a hihetetlen motiváció, ami jellemezte a csapatot, meghozta a sikert" – tette hozzá még Egervári Sándor.

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
2025.09.08. 22:53

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2025.08.22. 13:40
Ezek is érdekelhetik