Blog: 8-1-es Vandersexxx után - külföldi kapitány kell!

Vágólapra másolva!
2013.10.12. 20:38
A tegnapi holland–magyarról az Eurotúra c. film egy jelenete jutott eszembe: ebben egy amerikai fiatalember bemegy egy Vandersexxx nevű amszterdami piros lámpás házba, csodás élvezetről álmodik, de a vége egészen máshogy sül el, nem várt anális és egyéb „élményekben" részesül. Na, így jártunk mi is tegnap Amszterdamban: csodáról álmodoztunk, de helyette jól meg lettünk b... borítva.
Lehet azon morfondírozni, hogy megint mennyi értelme volt a „látjuk a hollandok gyenge pontjait” típusú nyilatkozatokkal hergelni magunkat és a szurkolókat, miközben ilyen szintű, azaz a világ legszűkebb élvonalába tartozó csapatot a magyar válogatott tétmérkőzésen gyakorlatilag az 1966-os világbajnokság óta nem vert meg (merthogy a sokszor emlegetett 1984-es rotterdami győzelem idején a fiatal Van Bastennel, Gullittal, Rijkaarddal felálló holland csapat még nem volt topválogatott, csak évekkel később vált azzá); és lehet azon is keseregni – mint a bukaresti szégyen után –, hogy „ki lehet kapni, de nem így”; sőt még mindig reménykedhetünk a még nagyobb csodában, Románia észtek elleni vereségében, de inkább reálisan kell néznünk az aktuális céljainkat: a csoport negyedik helyére csúsztunk vissza, és még ahhoz is kell egy kis mázli, hogy a harmadikra valahogy visszakapaszkodjunk.


A bejegyezés teljes szövegét ide kattintva olvashatja el!
A bejegyezés teljes szövegét ide kattintva olvashatja el!

Szabados Gábor összes blogbejegyzése ide kattintva érhető el!

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52
Ezek is érdekelhetik