Holland-magyar: Németh és Nikolics készen áll

2013.10.10. 21:36
A magyar válogatott csatársorának az utóbbi hónapokban biztos pontjává vált Böde Dániel mellett Németh Krisztián és Nikolics Nemanja szerepel támadóként a Hollandia elleni pénteki világbajnoki selejtezőre készülő keretben. Mivel Egervári Sándor együttese csak győzelemmel tarthatja életben pótselejtezős álmait, fontos szerep hárulhat kettejükre Amszterdamban.

„Szerencsére csatárként már hozzá kellett szoknom, ha tőlem várják a gólokat. Helyt kell ilyenkor állni, és segíteni a csapatnak, akár góllal, akár gólpasszal vagy éppen védekezésben – mondta a holland Rodában légióskodó Németh a válogatott csütörtök esti amszterdami edzése után. – Remélem, sikerül kontrákkal meglepni a hollandokat. Úgy gondolom, tisztességgel felkészültünk, úgy kell lejönnünk a pályáról, hogy mindent megtettünk. Kétszer játszottam már ebben a stadionban, egyszer döntetlen lett, máskor kikaptunk. Döntetlenre nem szabad játszanunk, mert azzal nem jutunk előrébb."Németh a válogatott csütörtök esti amszterdami edzése után. – Remélem, sikerül kontrákkal meglepni a hollandokat. Úgy gondolom, tisztességgel felkészültünk, úgy kell lejönnünk a pályáról, hogy mindent megtettünk. Kétszer játszottam már ebben a stadionban, egyszer döntetlen lett, máskor kikaptunk. Döntetlenre nem szabad játszanunk, mert azzal nem jutunk előrébb."

„Jó érzés, hogy itt lehetek, természetesen annak nem örülök, hogy egy betegség miatt került rá sor, de ha már az élet így hozta, megpróbálok segíteni a csapatnak – fogalmazott Nikolics, aki Szalai Ádám betegsége miatt utólag, szerdán került be a keretbe. – Tudom, hogy egy csatártól mindig a gólokat várják, de jelen pillanatban nem az foglalkoztat, hogy szerephez jutok-e, hanem hogy a csapat elhozza a három pontot. Még nagyon fiatal vagyok, így nem mondanám, hogy ez lesz életem lehetősége, de az biztos, hogy pályafutásom eddigi legfontosabb meccse lesz, ha játszhatok."

Legfrissebb hírek

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
2026.08.13. 08:25

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.12. 16:33

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
2026.08.12. 12:30

Gyirmótról igazolt középpályást a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 15:55

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Julian Jenner: Vissza kell találni az elveszített holland futballidentitáshoz

Foci vb 2026
2026.06.29. 09:23

Csongvai Áron szurkol Kristoffer Nordfeldtnek

Foci vb 2026
2026.06.25. 08:31

Statisztikák: Hollandia negyedszer szerzett öt gólt, Svédország negyedszer kapott legalább ötöt vb-meccsen

Foci vb 2026
2026.06.20. 22:00