Válogatott: Klement szerint részben van igaza Szalainak

2013.10.15. 12:30
Szalai Ádám kifakadásában a fő igazság a világversenyek selejtezői előtti célok irreális megfogalmazásának kritikája; az össznépi felháborodás megoldhat néhány problémát a magyar futballban, ahol előbb a küldetést kellene megfogalmazni, vagyis leszámolni a nagyhatalmi álmokkal, s először szakmailag központosítani kell a szigetként működő akadémiákat – véli a Digi Sport Reggeli Start című műsorának nyilatkozó győri klubvezető, Klement Tibor, aki tíz év után távozik az ETO menedzsmentjének éléről.

„Vannak igazságok abban, amit a játékos mondott, de nem mindenben, hiszen Szalai nem láthatja olyan átfogóan a magyar futballgazdaságot, mint néhány vezető, ráadásul a mostani kiállása egy olyan MLSZ-vezetőség alatt történt, amely sokat tudott tenni a rendszerváltás után lenullázott sportág fejlesztéséért. Egy éve a többség még tapsolt Egervári Sándornak, most ő lett a bűnbak, ez nyilván nem teljesen így van” – mondta Klement.

Hozzátette: „A felháborodás ugyanakkor nem baj, hiszen most felszínre kerülhetnek olyan valós problémák, amelyeket kénytelen lesz megoldani a magyar futball. Szalainak tökéletesen igaza van abban, hogy a világversenyek sorsolása után a továbbjutás nulla esélye ellenére a vezetők azt mondják, mi nem tűzhetünk ki más célt, mint a kijutást. Ehhez jön az ezt elhitető kommunikáció, ami súlyosbítja a helyzetet. Így lesz nálunk hol lakodalom, hol temetés.”

„Nem azzal kellene kezdeni, amit Szalai mondott, hanem még előbbről. Egyszer már tisztába kellene tenni, mi is a magyar futball küldetése: népesség, gazdasági erő – mire vagyunk alkalmasak, ez pedig nem a nagyhatalmi státus. Arra kell törekedni inkább, hogy az Európai Unión belül ne tűnjünk el a futball térképéről, ez sokkal nagyobb tét a vb-kijutásnál. A küldetés: szakmailag központosítani az önálló szigetekként működő akadémiákat, egységes képzéssel, hogy tudjunk végre az erősebb bajnokságokba is játékosokat kinevelni” – vélekedett Klement Tibor.

„A magyar edzők nem feltétlenül rosszak, de nem menedzselik őket jól. Ha megnézzük, hány tréner dolgozik szerte a világban a jugoszláv utódállamokból, akkor arra is választ kapunk, miért piacképesebbek a játékosaik. Ez sokszor csak a kapcsolatokon múlik, elég például a grúzok jó lobbiképességeire utalni” – hangsúlyozta a klubvezető.

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08
Ezek is érdekelhetik