Futsal: a harmadik gólunkra már nem volt válaszuk a franciáknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.04. 13:10
A franciák egyszer még egyenlítettek a magyar futsalválogatott elleni felkészülési meccsen, a harmadik gólunkra viszont már nem tudtak válaszolni.

A Sito Rivera vezette futsalválogatottunk egy héttel a Kuvait elleni hazai felkészülési mérkőzés után Franciaországban lépett pályára. A Saint-Quentinben rendezett összecsapást a mieink kezdték fölényben, de az eredményben sokáig nem mutatkozott meg a labdabirtoklási dominanciánk. Dróth Zoltánnak három ígéretes lehetősége volt, de ezek kimaradtak, a franciák pedig egy kósza helyzetükből, nagyon szép ollózós találattal megszerezték a vezetést, majd lőttek egy kapufát is. Nem sokkal ezután egy szép kombináció végén egyenlítettünk: Lódi Tamás játszott Dróthhoz, aki egy váratlan visszahúzással hozta helyzetbe Rábl Jánost, ő pedig becsúszva a kapuba lőtte a labdát.

A második félidő negyedik percében Dávid Richárd révén visszavettük az előnyt, de hamar összegyűlt az öt faultunk, ezért az utolsó 12 percben óvatosan kellett játszania a csapatnak. A 28. percben Belhaj egy kontrából kilőtte az alsó sarkot, ezzel lett 2–2 az állás. Az egyenlítés után áttértünk az öt a négy elleni játékra, és Dróth hamarosan újra vezetéshez juttatta a magyar csapatot. Az utolsó három percben a franciák is lehozták a kapusukat, de gólszerzési lehetőség előttünk adódott, azonban kétszer is hibáztunk az üres kapuval szemben. A lefújás előtt a franciák kaptak egy kisbüntetőt, ám nem éltek a lehetőséggel, így a mieink 3–2-es győzelmet arattak.

„A csapat meccsről meccsre fejlődik, egyre többet látunk vissza az edzésen gyakoroltakból. Nagyszerűen küzdöttek a fiúk, és ami fontos, igazi csapatként. Csak gratulálni tudok nekik" – mondta a mérkőzés után Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

FUTSAL, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Franciaország–Magyarország 2–3 (1–1)
Magyarország:
Balázs Zoltán – Trencsényi János, Szeghy Szabolcs, Rábl János, Dróth Zoltán. Csere: Tóth Gyula, Halmos Máté, Lódi Tamás, Lovas Norbert, Gyurcsányi Zsolt, Öreglaki Norbert, Gál István, Dávid Richárd, Harnisch Péter
G: Hamdoud a 12., Belhaj a 28., illetve Rábl a 13., Dávid a 24., Dróth a 31. percben

Legfrissebb hírek

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Rangadót nyert a Veszprém, a Nyíregyháza ismét 10 gólt szerzett a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 23:02

A magyar futsalválogatott ismét legyőzte Kirgizisztánt

Magyar válogatott
2025.08.31. 18:15

Futsal BL-selejtező: második lett a csoportjában, így nem jutott tovább a Veszprém

Minden más foci
2025.08.29. 22:30

Tíz gólt kapott a Haladás a Nyíregyházától, az Újpest továbbra is hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 22:24

A veszprémiek nélkül készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.08.25. 16:46

Győzelemmel rajtolt a címvédő, az előző idény ezüstérmese viszont kikapott a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:18
Ezek is érdekelhetik