Benfica: szobrot állítottak a magyar legendának

Vágólapra másolva!
2014.02.28. 18:13
null
Guttmann Béla szobra (Fotó: abola.pt)
A Benfica stadionjánál pénteken felavatták a lisszaboni labdarúgóklub egykori magyar sikeredzőjének, Guttmann Bélának a szobrát.

Az eseményen részt vevő Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI érdeklődésére telefonon elmondta, hogy a 220 centiméter magas bronzszobor – Szatmári Juhos László alkotása –, amely a legendás trénert a két megnyert BEK-serleggel a kezében ábrázolja, az Estádio da Luz 18-as kapujánál, a 2004 januárjában elhunyt Fehér Miklós mellszobra mellett látható.

Az óriási médiaérdeklődés által övezett ünnepségen, amelyet a klub alapításának 110. évfordulóján rendeztek, Németh Zsolt tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét: „Guttmann Béla rendkívüli tehetséggel megáldott ember volt, legendás szakértelmével és lelkierejével nagyszerű győzelmekre vezette a klubot."

Orbán Viktor levelében hangsúlyozta: Guttmann magyar zsidó ember volt, aki megmenekült a holokauszt elől, és „ez a pillanat is arra int bennünket, ne engedjük, hogy teret nyerjenek az embertelen eszmék".

A szoborállítás ötlete Konkoly Norbert lisszaboni nagykövettől származik, tavaly júliusban vetette fel ennek lehetőségét Luís Filipe Vieirának, a Benfica elnökének. A legenda szerint Guttmann a távozásakor megátkozta a Benficát, hogy nélküle száz évig nem fog európai kupát nyerni, és a csapat azóta hét finálét bukott el. Németh Zsolt hozzátette: a szoborral most Guttmann Béla végleg visszatért a Benficához.

Az 1900-ban Budapesten született Guttmann Béla edzői pályafutása során 12 ország 25 csapatnál dolgozott, külföldön – Portugália mellett – megfordult Ausztriában, Hollandiában, Romániában, Olaszországban, Argentínában, Cipruson, Brazíliában, Uruguayban, Svájcban és Görögországban.

Legnagyobb sikereit Portugáliában érte el. Előbb, az 1958–59-es idényben bajnok lett az FC Portóval, majd a következő szezonban már a nagy rivális Benficát irányította. A lisszaboni együttessel 1961-ben és 1962-ben megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, és ő fedezte fel minden idők egyik legjobb futballistáját, a nemrég elhunyt Eusébiót. Két portugál bajnoki cím és egy Portugál Kupa-diadal is ékesíti lisszaboni munkásságát.

Guttmann karrierje csúcsán távozott Lisszabonból, s bár még 1973-ig aktív volt, portugáliai sikereit nem tudta megismételni. A játékosként négyszeres magyar válogatott sportember 1981-ben, Bécsben hunyt el.

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
2025.07.31. 23:47

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37
Ezek is érdekelhetik