Aranycsapat: eddig sosem látott képeket állítanak ki - fotók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.28. 12:24
Kozák Lajos Aranycsapatról készített, eddig sosem látott képeit lehet majd megtekinteni a Millenárison június 12-én nyíló, „A labdarúgás művészete” című kiállításon.

A tárlat szervezőinek közleménye szerint a híres fotóművész hagyatékának nagy részét a Sportmúzeumra hagyta, ám két dobozt a lányaira, s ez utóbbiakból kerültek elő az értékes filmtekercsek: Kozák Lajos fázisfotói tanulmányszerűen, nagyon részletesen örökítették meg az Aranycsapat, illetve a kor más híres futballistáinak mozdulatait, trükkjeit.

A képeken mozdulatról mozdulatra látható például Puskás Ferenc ballábas külső csűdrúgása, Kocsis Sándor fejesei, illetve ollózása, Hidegkuti Nándor cselei vagy Grosics Gyula védései. A modern technikának köszönhetően a képsorokból full HD minőségű videók és szuperlassított kisfilmek is készültek, melyek szintén láthatóak lesznek a kiállításon.

Kozák Lajos a két világháború közötti időszak egyik legtöbbet foglalkoztatott, kiemelkedő tehetségű fotográfusa, Vadas Ernő, André Kertész és Brassai kortársa volt. Figurái őszinték, stílusa a kor fényképészeti divatjának „modorosságától” mentes. A személyesség, az őszinteség, a spontaneitás és érdeklődő nyitottság jellemzi életművét. 1945 után szinte kizárólag sportfotókat készített.

 

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
6 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Népsport: Alulértékelve a csatársor bal szélén

Népsport
2026.09.21. 09:27

Máig emlékezetes sorozattal szolgált 1956 őszén a magyar futballválogatott

Népsport
2026.09.16. 14:04

A Barcelona színeiben csak Kocsis Sándor kezdett eredményesebben szezont, mint idén Raphinha

Spanyol labdarúgás
2026.09.10. 17:27

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2026.08.16. 23:38

Rutin, magabiztosság, támogatás – Gulácsi Péter nagy értéke lehet a Villarrealnak

Spanyol labdarúgás
2026.08.15. 12:45