Futsal: hazai pályán kapott ki a magyar válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.05. 20:19
A magyar futsalválogatott a szerdai 5–5-ös döntetlen után csütörtökön 6–5-re kikapott Szlovákiától felkészülési mérkőzésen Móron.

A csütörtöki mérkőzés első játékrésze kiegyenlített mezőnyjátékot hozott, a csapatok közel azonos arányban birtokolták a labdát, a helyzetek kihasználásában azonban a szlovákok teljesítettek jobban. A szlovákok egy-egy góljára Harnisch Ákos és Lódi Tamás még válaszolt, a következő két vendégtalálat reakció nélkül maradt.A csütörtöki mérkőzés első játékrésze kiegyenlített mezőnyjátékot hozott, a csapatok közel azonos arányban birtokolták a labdát, a helyzetek kihasználásában azonban a szlovákok teljesítettek jobban. A szlovákok egy-egy góljára Harnisch Ákos és Lódi Tamás még válaszolt, a következő két vendégtalálat reakció nélkül maradt.

A szünet után az újonc Apatini Márk szépített, sőt a szlovák kapusa rossz kifutását kihasználva Lovas Norbert egyenlített is. A szlovák Rick találatára újra Lovastól jött a válasz. A hajrában a magyar csapat levitte a kapusát, a 37. percben öt a négy ellen támadott, de a labdaeladást Kozár győztes góllal büntette.

A szerdai mérkőzésen jól kezdtek a mieink, három gólt is sikerült szereznünk az első játékrészben, de a második félidőben frissebb szlovákok egyenlítettek. Lódi Tamás a szerdai mérkőzésen szerezte meg századik válogatott gólját.

„A két mérkőzés jól szolgálta a felkészülésünket, ismét láthattuk, kire számíthatunk a keretből és kire nem, kik azok, akik nagyobb fizikális terhelés alatt megroppannak – mondta Sito Rivera szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak. – Követtünk el hibákat, de ezeket edzéseken ki tudjuk javítani. A játékosoknak meg kell tanulniuk jobban bánni az idővel, de a hozzáállásukkal meg vagyok elégedve. Örülök, hogy Apatini Márk bemutatkozott, nagy tehetséggel rendelkező játékos, de még sokat kell dolgoznia azért, hogy építeni lehessen rá a jövőben."

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Szlovákia 5–6 (2–4)
Mór
Magyarország:
Pallai Gábor – Trencsényi János, Lovas Norbert, Gál István, Öreglaki Norbert. Csere: Tihanyi Csaba (kapus), Mezei Dávid, Dróth Zoltán, Lódi Tamás, Harnisch Ákos, Dávid Richárd, Szeghy Szabolcs, Apatini Márk, Karacs Dániel, Gyurcsányi Zsolt
A magyar gólszerzők: Lovas (2), Harnisch, Lódi, Apatini

Legfrissebb hírek

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.23. 17:53

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:25

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

Futsal: a válogatott játékos első magyarként bemutatkozott a spanyol élvonalban

Légiósok
2026.09.14. 20:40

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33

Az Újpest 21 gólt szerezve nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 23:16

Felkészülés: kikapott Ukrajnától a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.10. 20:03

A női futsalválogatott döntetlent játszott az Eb-ezüstérmes Ukrajnával

Magyar válogatott
2026.09.09. 20:13