Eb 2016: Nincs ínyemre Pintér távozása - Piturca

2014.09.19. 17:22
Victor Piturca román szövetségi kapitány terveit felborította, hogy Pintér Attila távozni kényszerült a magyar labdarúgó-válogatott éléről.

A szakvezető a Dolce Sport román sporttelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy az edzőváltás módosítja a terveit, mert már elkezdte Pintér taktikájának elemzését, amikor megtudta a cserét.

„Nincs ínyemre Pintér távozása, de ez van" – mondta Piturca, aki úgy véli, hogy a magyar csapat nagy reményeket fűz az októberi, bukaresti Európa-bajnoki selejtezőhöz, már csak azért is, mert ha azt is elveszíti, nehéz lesz kijutnia a 2016-os Eb-re.

„Éppen ezért a román csapatnak fel kell készülnie, mert nehéz mérkőzés elé néz" – mondta Piturca.

A románok október 11-én fogadják a magyarokat Bukarestben. A vendéglátók csapata az első meccsén 1–0-ra győzött Görögországban, míg a magyarok hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedtek az északírektől.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy távozik posztjáról Pintér Attila, és a következő három tétmérkőzésen Dárdai Pál irányítja a magyar válogatottat.

A román médiában alapvetően jó hírként tálalták a magyar kapitányváltást, Szalai Ádám esetleges visszatérésének viszont nem örülnek.

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
22 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03