MLSZ: Pintér beszámolóját megvitatták - határozat csütörtökön

2014.09.17. 17:48
Korábban már beszámoltunk a Magyar Labdarúgó-szövetség szerdai elnökségi ülésének mai programjáról, arról, hogy meghallgatják Pintér Attila szövetségi kapitány szakmai beszámolóját, de döntések ma még nem várhatók. Az ülés után mindezt a szövetség hivatalos honlapja, az mlsz.hu is megerősítette.

„Az MLSZ elnöksége három héttel ezelőtt, legutóbbi soros ülése alkalmával meghallgatta Pintér Attila szövetségi kapitány beszámolóját az induló Eb-selejtezőket megelőző nyolc hónapos időszakban elvégzett munkáról, a szakmai tapasztalatokról, tervekről.A mai napon a szövetségi kapitány ismételten megjelent az elnökség előtt, hogy folytassa beszámolóját, immáron a vereséggel zárult első selejtező-mérkőzés felkészülési időszakáról is, illetve magáról a találkozóról, amelyen a válogatott nem tudott megfelelni a várakozásoknak” – írja az mlsz.hu.

„Az elnökség előzetesen írásban megkapta a szakmai testületek véleményét is, és az azokban megfogalmazódó kérdésekkel kapcsolatban szintén meghallgatta a kapitány álláspontját. A beszámolót és a vitát követően az elnökség zárt körben értékelte az írásos dokumentumokat, válaszokat, illetve a vitában elhangzottakat, és várhatóan csütörtökön határoz a következő lépésekről" – tette hozzá a hivatalos honlap.

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
18 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05