Válogatott: Nem sokkal, de ennél több a magyar foci - Kovács Z.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.09. 12:44
Kovács Zoltán, az Újpest sportigazgatója a Sport Klub Dodzsem című műsorában beszélt a labdarúgó-válogatott északírek elleni kudarcáról. Kovács több játékos hozzáállásával sem volt kibékülve, véleménye szerint a bukaresti meccs előtt valamivel fel kell rázni a társaságot.

„Nem vagyok egyedül a véleményemmel, ha azt mondom, csalódás volt. Főleg az első félidő, mert ennél kicsit dominánsabb, kezdeményezőbb futballt vártam az első tétmérkőzésen. Ebből semmi nem látszódott, ez azért is bántó, mert a második félidőben, amikor egy picit ritmusosabban játszottunk, akkor lehetett érezni, hogy megzavarhatóak az északírek. Jobb lett volna még kreatívabban játszani” – mondta Kovács Zoltán, az Újpest FC sportigazgatója a műsorban. Kovács Zoltán, az Újpest FC sportigazgatója a műsorban.

„Nincs mit szépíteni, ez egy katasztrofális eredmény, de az a szomorú, hogy a csoportban van legalább három csapat, amelyik erősebb az északíreknél. Ellenük hogyan fogunk végezni? A helyszínen nem éreztem elég frissnek a játékosokat, néhányuknál azt láttam, nem tesznek meg mindent a sikerért. Ha van két-három ilyen, az a csapattársakra is átragad. Első tétmeccsen ilyen negatív hangulatot még nem tapasztaltam, mint most a stadionban.”

„Valami olyannak kell történnie, ami ezt a társaságot felrázza, mert ezzel a hozzáállással nem lehet jó vége a soron következő bukaresti meccsnek. Úgy kell döntenie az MLSZ-nek, hogy a csapatban is megmaradjon a remény. Ha jó a közösség a válogatottnál, akkor van még remény, ha nem, akkor más eszközökhöz kell nyúlni. Nem sokkal, de ennél azért több a magyar foci…”

Legfrissebb hírek

„Aki nem ismeri a tényeket, inkább ne szólaljon meg” – Kovács Zoltán reagált Boban Nikolov állításaira

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 13:29

Kovács Zoltán: Bízni kell a gyerekben minden körülmények között

Utánpótlássport
2026.07.10. 18:10

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56