Videó: Eltolódtuk magunkat - Dzsudzsák Balázs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.07. 21:46
A magyar labdarúgó-válogatott 2–1-es vereséget szenvedett első Eb-selejtezőjén, Észak-Írország ellen. A találkozó után mások mellett Varga József és Dzsudzsák Balázs is nyilatkozott az NSO Tv kamerája előtt. A Dinamo Moszkva magyar légiósa elmondta, egyik játékos sem hazudott, nem ígérték, hogy öt-hat góllal nyernek.

„Úgy gondolom, hogy egy nulláig kézben tartottuk a mérkőzést, de utána két gyerekes gólt kaptunk – mondta Tőzsér Dániel. – Az északírek lezárták a területeket, ezt is vártuk tőlük, de nem egyszerű feltörni ezt a fajta védekezést, az ilyen stílus ellen nehéz futballozni."

„Hiányoztak az egy egy elleni megoldások. Nem szeretem azt mondani, hogy idő kell egy csapatnak, s nem szeretem a hangzatos nyilatkozatokat sem. Nem vagyunk boldogok, ennek a meccsnek most ez lett a vége.”

Nikolics Nemanja: A védő nem hagytak nekem területet


„Számomra is furcsa, hogy miért görcsöltünk be az előnyünk birtokában, mert a gólig irányítottuk a meccset – értékelt Priskin Tamás. – Bíztam benne, hogy sikerül megtartanunk az eredményt, esetleg még egy gólt szereznünk, de sajnos nem így alakult, nem tudom, mi történhetett. Biztos, hogy kielemezzük majd a történteket. Nagyon sajnálom, hogy hazai pályán, nagyszerű közönség előtt nem sikerült nyernünk.”

„A vereség sosem jön jól, de ugyanígy kell dolgoznunk a továbbiakban is. A következő mérkőzésig van időnk, bízom benne, hogy fejlődünk, és mérkőzésről mérkőzésre jobb játékkal rukkolunk ki. A látottakra lehet építeni, szeretném, ha a románok ellen tudnánk javítani, de nem lesz egyszerű” – zárta mondandóját a magyar gólszerző.

„Egy nulla után kötelező lett volna megnyernünk a találkozót – fogalmazott Dzsudzsák Balázs. – Két támadást vezettek az északírek, ezekből két gólt kaptunk. Nehéz ilyenkor bármit is mondani. Próbáltunk előre menni, de nem volt jó a védekezésből támadásba való fordulás. A végén tíz emberrel kellett játszanunk, pedig nem is állítottak ki senkit. Úgy gondolom, ez is tanulópénz."

Dzsudzsák az utolsó mondatával Lipták Zoltán sérülésére utalt, ami miatt az utolsó tíz percet emberhátrányban játszotta végig a válogatott.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK A MÉRKŐZÉS UTÁN
Pintér Attila: Sajnálom a szurkolókat, de hosszú még a selejtező
Priskin Tamás: A látottakra lehet építeni
Michael O'Neill: Szinte hihetetlen, hogy három pontot szereztünk
EGY SZOMORÚ STATISZTIKA
Koeman és Egervári alatt sem történt ilyen kudarc velünk
Legfrissebb hírek

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
20 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
22 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
Tegnap, 9:00

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
Tegnap, 7:56

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
Tegnap, 0:00

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:02

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
2026.09.25. 22:45

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34