Feröeri-magyar: a kapitány nem tudja, mire számíthat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.13. 12:09
null
Dzsudzsákék már bevették Tórshavnt (Fotó: Facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg)
Lars Olsen, a feröeri labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem igazán tudja, milyen magyar csapatra számíthat a keddi Európa-bajnoki selejtezőn.

„Természetesen ott volt a segítőm a bukaresti összecsapáson, amelynek felvételeit már ki is elemeztük. A magyaroknál nagy változást hozott a szövetségi kapitány cseréje, az új edző érkezése után a válogatottjuknak körülbelül csak az egyharmada maradt meg” – nyilatkozta hétfői sajtótájékoztatóján a dán szakember, aki játékosként 1992-ben Európa-bajnok címet nyert.

A tréner elmondta, a bukaresti 1–1 alkalmával Dárdai Pál együttese többféle játékrendszert is alkalmazott, ráadásul abban sem biztos, hogy a szövetségi kapitány ugyanazt a kezdő tizenegyet küldi majd pályára a tórshavni összecsapáson, mint a román a fővárosban, így ez is megnehezíti a munkáját.

Az északírek otthonában elszenvedett 2–0-ás szombati vereséggel kapcsolatban a dán szakember megjegyezte, különösen a rögzített szituációknál voltak bizonytalanak, így erre nagyon fel kell majd készülniük. A szövetségi kapitány, valamint a sajtótájékoztatón részt vett két játékos, a mindössze 18 éves Brandur Olsen – aki most kapott hároméves profi szerződést a dán Köbenhavntől –, illetve Atli Gregersen is egyetértett abban, hogy a csapat Belfastban a második félidőben már jól futballozott, és ezt a formát szeretnék átmenteni a keddi összecsapásra.

Utóbbi hozzátette, az újságírók a kemény játékot hiányoltak tőlük, és valóban sokszor későn vették fel a párharcokat az északírek ellen: „Ennek ellenére azt gondolom, hogy az északírekkel szembeni találkozón is egy picit előrelépett a csapat és ha egy kis lépést megint tudunk tenni, akkor jó mérkőzést játszhatunk a magyarokkal.”

A feröeri válogatott az első fordulóban 3–1-re kikapott otthon Finnországtól. A magyar válogatott vasárnap este érkezett meg a feröeri fővárosba, Dárdai Pál csapata hétfő délelőtt egy sétán vett részt, majd magyar idő szerint 18 órától edz a Nemzeti Stadionban.

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52
Ezek is érdekelhetik