Válogatott: Megtiszteltetés, hogy beértem Puskást - Juhász

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.19. 00:08
Juhász Roland a Magyarország–Oroszország (1–2) mérkőzésen 85. alkalommal szerepelt a magyar labdarúgó-válogatottban, ezzel beérte a nemzeti csapat örökranglistájának 5. helyén Puskás Ferencet. Juhász előtt már „csak" Bozsik József (101 válogatottság), Fazekas László (92), Király Gábor (92) és Grosics Gyula (86) van a rangsorban.

„Az, hogy a válogatottban utolértem Puskás Ferencet, és most már nekem is 85 meccsem van a nemzeti csapatban, akár csak Öcsi bácsinak, óriási megtiszteltetés számomra, azonban nagyon bízom benne, hogy még jó néhány válogatott meccsel tudom majd gyarapítani ezt a számot” – idézi a vidi.hu Juhász Rolandot. A védő – akit a finnek elleni Eb-selejtezőn sérülés miatt kellett lecserélni – bordarepedéssel játszott a mérkőzésen.vidi.hu Juhász Rolandot. A védő – akit a finnek elleni Eb-selejtezőn sérülés miatt kellett lecserélni – bordarepedéssel játszott a mérkőzésen.

„A Finnország elleni mérkőzés utáni első vizsgálatok nem mutattak sem törést, sem repedést, hétfőn azonban újabb vizsgálatokra került sor, a végső diagnózis pedig az lett, hogy a lengőbordám porcos része megrepedt. Rengeteget köszönhetek a válogatott orvosi stábjának, hogy pályára tudtam lépni. Számomra nagyon fontos a címeres mez, mindig óriási megtiszteltetés, ha szerepelhetek a magyar válogatottban. A mérkőzés előtt három injekciót kaptam, valamint a félidőben is egyet. Mivel teljesen zsibbadt volt az oldalam, ezért semmilyen fájdalmat nem éreztem, semmiben nem zavarta a sérülés a játékomat. Elképzelhető, hogy szerdán fájni fog, de az biztos, hogy a vasárnapi, Fradi elleni meccsre ismét rendbe hozom magam. Az oroszok elleni meccsen is több rúgást kaptam, mondhatjuk tehát, hogy több sebből is vérzek, de vasárnap ha törik, ha szakad, ott akarok lenni a pályán, és segíteni a Vidit. Ennek megfelelően készülök a hét további részében.”

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
42 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43