Válogatott: gesztus Storcktól – rövidebb lesz az összetartás

2016.02.21. 14:59
A magyar labdarúgó-válogatott összetartása az eredeti tervhez képest egy nappal rövidebb lesz, szerda helyett már kedden véget ér az edzőtábor.

Az NB I hétvégi mérkőzéseit követően Bernd Storck szövetségi kapitány úgy döntött, hogy a klubok érdekeit szem előtt tartva egy nappal rövidebb lesz a felnőtt válogatott összetartása – írja az mlsz.hu. Az eredetileg szerda délutánig tervezett program kedd este fejeződik be.

A szövetségi kapitány ezzel a gesztussal a klubok, illetve a vezetőedzők munkáját szeretné támogatni, hogy csapataik egy nappal többet készülhessenek a számukra nagyon fontos bajnoki összecsapásokra.

Bernd Storck továbbra is arra számít, hogy a kluboknál dolgozó kollégái a tavaly őszi közös egyeztetésükön tapasztalt empátiával és segítőkészséggel támogatják a válogatott Európa-bajnokságra való felkészülését, amikor erre lesz szükség.

AZ EDZŐTÁBORRA MEGHÍVOTT JÁTÉKOSOK
Kapusok:
Király Gábor (Szombathelyi Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Hegedüs Lajos (MTK Budapest), Nagy Gergő (Vasas)
Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia FC), Bese Barnabás (MTK Budapest), Juhász Roland (Videoton FC), Korcsmár Zsolt (Vasas), Lang Ádám (Videoton FC), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia FC), Litauszki Róbert (Újpest FC), Forró Gyula (Puskás Akadémia FC), Bosnjak Predrag (Szombathelyi Haladás), Leandro (Ferencváros)
Középpályások: Gera Zoltán (Ferencváros), Nagy Ádám (Ferencváros), Elek Ákos (Diósgyőri VTK), Pintér Ádám (Ferencváros), Kovács István (Videoton FC), Holman Dávid (Debreceni VSC-Teva)
Támadók: Bódi Ádám (Debreceni VSC-Teva), Varga Roland (Ferencváros), Pekár László (Puskás Akadémia FC), Sallai Roland (Puskás Akadémia FC), Ugrai Roland (Szombathelyi Haladás), Mervó Bence (Sion – Svájc)

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08
Ezek is érdekelhetik