Válogatott: négy magyar az 500 legfontosabb játékos között

2016.02.26. 18:23
null
A World Soccer kiválasztotta a világ 500 legfontosabb játékosát (Fotó: worldsoccer.com)
A World Soccer magazin különböző szempontok alapján összeállítást készített a világ 500 „legfontosabb” labdarúgójáról, akik között négy magyar is helyet kapott.

 

A World Socceren megjelenő cikk első bekezdésében a szerzők rögtön leszögezik, szinte lehetetlen feladat összehasonlítani a más-más kontinensen, országban és bajnokságban futballozó játékosokat, ezért az általuk készített szubjektív listán azok a labdarúgók szerepelnek, akik az utóbbi időben – főképp a pályán nyújtott remek teljesítményüknek köszönhetően – az újságok címlapjaira kerültek, nagy népszerűségnek örvendenek és a nevüket gyakran emlegetik.

A névsorban az angol, a német és a spanyol bajnokságból 50-50, a francia és az olasz élvonalból 40-40 játékos kapott helyet, a közepes erejű bajnokságokból 15-25 futballista került be, míg a nemzetközi viszonylatban kevésbé fajsúlyos ligákat 5-10 játékos képviseli.

A készítők törekedtek rá, hogy a franciaországi Európa-bajnokságon részt vevő válogatottakból legalább három-három játékos helyet kapjon a névsorban, és azok a játékosok sem maradhattak ki, akik valószínűleg ott lesznek a Copa Américán vagy a riói olimpián.

Száz szónak is egy a vége: a magyar futballisták közül Böde Dániel, Dzsudzsák Balázs, Nikolics Nemanja és Király Gábor került fel az 500-as listára – többek között Edin Dzeko és Obafemi Martins kárára.

A teljes listát ide kattintva érheti el!

Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
8 órája

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
14 órája

NB I: Szlovéniában folytatja az Újpest grúz védője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:48

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

NB I: hosszabbított az Újpest saját nevelésű játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 10:29

Hosszabbított Dzsudzsák Balázzsal a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 13:29

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04
Ezek is érdekelhetik