Válogatott: Lang csodálatos gesztust tett korábbi trénere felé

2016.06.24. 17:12
Lang Ádám, az Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott játékosa a magyar–belga összecsapásra szóló két belépőjeggyel lepte meg korábbi trénerét, Rugovics Vendelt.

A szakember elmondta, a 23 esztendős Lang Ádám minden mérkőzés után felhívja őt, hogy kikérje a véleményét.

„Kiváló a kapcsolatom Ádámmal, úgy érzem, nem pusztán volt edzőjeként tekint rám, hanem mentorának is vél – idézi Rugovics Vendel szavait a veol.hu. – Jólesik, hogy minden meccs után felhív, és kikéri a véleményem. Fontos megjegyeznem, azért tud folyamatosan fejlődni, mert nemcsak elvégzi az edzéseket, hanem folyamatosan azon gondolkozik, hogyan válhatna jobbá, miben javulhatna. Ez a tudásszomj és alázat viszi őt előre, úgy vélem, Lang mára nemzetközi klasszissá nőtte ki magát.”

A Videoton védője két repülőjeggyel, valamint VIP-belépőjegyekkel kedveskedett korábbi edzőjének, aki feleségével már el is indult Toulouse-ba, a vasárnapi magyar–belga helyszínére.

„Könnyezve szurkolok majd Magyarország sikeréért, szerintem ebben a meccsben minden benne van. Szoros eredményre számítok. Belgium nem véletlenül második a világranglistán, a jelenlegi magyar csapatnak azonban bárki ellen van esélye.”

A magyarok vasárnap 21 órától (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n) a belgák ellen lépnek pályára a franciaországi Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében.

Minden infó egy helyen a magyar–belga nyolcaddöntőről!

 

Legfrissebb hírek

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
8 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
10 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
11 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
12 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
21 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
21 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
Tegnap, 10:34

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
Tegnap, 8:43