NS: Ők lőnek gólt Andorrának; Simon Krisztián végre gyepen futott – szerda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.09. 00:06
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

♦ Ők lőnek majd gólt lőni vasárnap Andorrának, legalábbis ha minden a tervek szerint alakul. Galambos Dániel elemzésében mindenkit górcső alá vesz, aki csak betalálhat a miniállam kapujába.

♦ Ja, és akkor még ott van Guzmics Richárd is, aki ugyan a felsorolásba nem fért be hátvéd lévén, de azért amondó, ő is megzörgetné az andorrai hálót, ha úgy van.

♦ A mieink vb-selejtezője mellett két oldalon körbenézünk a világban is. Szeli Mátyás a világ legrégebbi rivalizálásának történetét dolgozza fel (nem a meny-anyós, hanem az angol–skót rivalizálásra gondolunk), Csillag Péter pedig a korrupt–korrupt válogatott mérkőzésről ír, ami hivatalosan Katar–Oroszország néven fut, csak hát ugye a vb-helyszínek odaítélése körül voltak anomáliák mindkét ország esetében.

♦ A fiatalokról is essék szó, méghozzá egyrészt a Honvéd fiataljairól, akiket bátran bevet Marco Rossi, másrészt azt is végignéztük, az NB I-ben hol szaggatják még az istrángot az U21-esek. Elsőre egész jól állunk.

♦ Térdszalag-szakadás utáni lábadozókkal is beszélgettünk, és mindkettő egészen jókedvű: Vukasin Polekszicset csapata, a Vasas bajnoki helyezése lelkesíti, Simon Krisztiánt az 1860 Münchenből pedig az, hogy végre a gyepen futhatott a társaival.

♦ Szokásos teljes csapatportos körképünk mellett nagyinterjút készítettünk az egyéni sportágak két kedvencéről is: Kammerer Zoltán Pircs Anikónak beszélt arról, hogy visszatért gyermekkorának edzéshelyszínére, és még érez magában erőt a lapátoláshoz, pedig lehetett volna edző is – de még van munkája. Kapás Boglárka pedig Kovács Erikának mesélte el, hogy mekkorát fordult az élete a riói bronzéremmel, és hogy mennyire úgy érzi, hogy a helyes irányba.

Hajrá, foci!-mellékletünkre is varrjanak gombot:
– Bár Kabát Péter az ETO FC Győr zöld-fehér mezében futballozik, a korábbi újpesti csatár szerint a legfontosabb, hogy közel a negyvenhez is pályára léphet
– A tavasszal letette kapuskesztyűjét Mocher Dávid, s csatárként folytatta, a nyáron klubot is váltott, s a Fejér megyei Lepsény legjobbjai közé tartozik
– Helyszíni riportunk a Balatonfüred–Tihany Veszprém megyei rangadóról, amelyet több mint tizenhat év után rendeztek meg ismét.

Legfrissebb hírek

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
2 órája

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
2025.09.12. 10:09

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
2025.09.10. 17:18

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
2025.09.10. 11:24
Ezek is érdekelhetik