Válogatott: A jövőben bátran lehet használni a fiatalokat – Németh

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.15. 22:14
A Magyarország–Svédország (0–2) felkészülési labdarúgó-mérkőzés után Németh Krisztián értékelte a látottakat az M4 Sportnak.

„Szerettünk volna gólt szerezni természetesen, de nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy elterveztük. – mondta Németh Krisztián, a magyar labdarúgó-válogatott játékosa – Voltak lehetőségeink, de nem találtuk a megfelelő ritmust. Örülünk, és köszönjük szépen, hogy ennyien kijöttek, és végig szurkoltak nekünk.”Németh Krisztián, a magyar labdarúgó-válogatott játékosa – Voltak lehetőségeink, de nem találtuk a megfelelő ritmust. Örülünk, és köszönjük szépen, hogy ennyien kijöttek, és végig szurkoltak nekünk.”

„A fiatalok, akik pályára léptek, nagyon tehetségesek, és megmutatták, hogy lehet majd rájuk számítani. Most futballoztunk ilyen felállásban, néha pontatlanul játszottunk, de a jövőben bátran lehet használni a fiatalokat.”

„Két legendát búcsúztattunk. Roliék nagyon hiányoznak majd, nemcsak a pályán mutatott játék miatt, hanem azért is, mert remekül tartották össze a csapatot. Reméljük, tudjuk őket pótolni, nekik meg sok sikert kívánok.”

 

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08
Ezek is érdekelhetik