Portugál–magyar: már Fiola Attila is panaszmentes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.22. 00:50
A magyar válogatott kedden két edzéssel folytatta a felkészülést a Portugália elleni szombati vb-selejtezőre.

A délelőtti foglalkozáson minden játékos részt vett, a hangsúly a taktikai elemeken és a labdatartáson volt.

A délutáni edzésen 15 játékos vett részt, és főként a támadásbefejezéseket gyakorolták, míg azok, akik korábban nagyobb terhelést kaptak vagy hétvégén játszottak, személyre szabott edzésmunkát végeztek a szálloda konditermében – írja az MLSZ honlapja.

A csapat az Estádio Nacionalban edz (a korábbi nemzeti stadion), amelyet ma már kevesebbet használnak a csapatok, de a Portugál Kupa-döntőket a mai napig itt rendezik, a talaja pedig Priskin Tamás véleménye szerint pontosan ugyanolyan, mint a Puskás-stadioné volt.

A múlt hét végén még kisebb térdfájdalommal küzdő Fiola Attila az mlsz.hu-nak elmondta, hogy jelenleg szerencsére panaszmentes, de az egészségügyi stábtól preventív kezeléseket kap, hogy ez egész biztosan így is maradjon.

A keret minden tagja egészséges.

Legfrissebb hírek

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
12 órája

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Huszonöt labdaérintés – Cristiano Ronaldo negatív csúcsot döntött a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
2026.06.17. 21:41

A portugálok Cristiano Ronaldóval ostromolják a Kongói DK kapuját – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.17. 17:45

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03
Ezek is érdekelhetik