U17: takarító nagyapja ajánlotta be a válogatott alapemberét a Honvédnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.11. 13:30
Schön Szabolcs pályára lépett mind a franciák (3-2), mind a skótok (1-1) elleni U17-es Eb-csoportmeccsen, így nagy szerepe volt a szenzációs továbbjutásban. Az Ajax futballistájának nagypapája ott volt ezeken a meccseken, és nagyon büszke volt az unokájára. Főleg, hogy a sorsuk egy időben összefonódott a Honvédnál. Elbert József – vagy ahogyan Kispesten mindenki ismeri, Józsi bácsi – lassan kilenc éve takarít a piros-feketéknél.

„Amikor az akadémiát alapították, pár hónapra rá takarítókat kerestek – mondta Józsi bácsi a Borsnak. – Voltunk legalább harmincan, sokan tolongtak ott, én meg meghúztam magam, nem szeretek szerepelni. Másnap felhívtak, hogy engem választottak. Tehát már azelőtt itt dolgoztam, hogy az unokám ide került volna. Annyi részem volt a történetben, hogy én kérdeztem meg Martz Jánost, az akkori technikai vezetőt, megnéznék-e az unokáimat egy próbajátékon, Szabolcsot és az ikertestvérét, Bálintot. Igent mondott. Rúgtak hármat-négyet a labdába, és a szakemberek egyből látták bennük a tehetséget. Amúgy Bálint már a SZAC U17-es csapatában játszik.”Borsnak. – Voltunk legalább harmincan, sokan tolongtak ott, én meg meghúztam magam, nem szeretek szerepelni. Másnap felhívtak, hogy engem választottak. Tehát már azelőtt itt dolgoztam, hogy az unokám ide került volna. Annyi részem volt a történetben, hogy én kérdeztem meg Martz Jánost, az akkori technikai vezetőt, megnéznék-e az unokáimat egy próbajátékon, Szabolcsot és az ikertestvérét, Bálintot. Igent mondott. Rúgtak hármat-négyet a labdába, és a szakemberek egyből látták bennük a tehetséget. Amúgy Bálint már a SZAC U17-es csapatában játszik.”

Józsi bácsi jó szívvel emlékszik vissza azokra az időkre, amikor munkaidőben is a kis Szabinak szurkolhatott a műfű mellett. Mindig jó érzéssel töltötte el, hogy az unokáját nagyon kedvelik az edzők.

„Szófogadó, gyors és robbanékony. Szeretem nézni, nem ismer lehetetlent. Mindig győzni akar, nem hagy elveszni egyetlen labdát sem. Szabolcsnak van egy kisöccse is, aki szintén itt játszik a Honvédban, ő jelenleg az U8-as korosztályban szerepel. Emlékeztet a bátyjára, hisz ugyanolyan tehetséges.”

A büszke nagypapa pár éve letette a porszívót, és nyugdíjba akart vonulni, de a Honvéd nem hagyta sokáig pihenni, mert fél év múlva felkérték, térjen vissza. Habár kevesebb órában, de a mai napig találkozhatunk vele az irodaépület folyosóján.

Igaz, a törökök elleni meccs idején biztosan nem...

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, HORVÁTORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ (május 12., péntek)

12.00: MAGYARORSZÁG–Törökország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02
Ezek is érdekelhetik