Válogatott: U17-es csapatunk simán kikapott Norvégiától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.02. 21:38
Az Eb-selejtezőre készülő magyar férfi U17-es labdarúgó-válogatott szombaton 3–0-ra kikapott Norvégiától a lengyelországi Syrenka-kupán.

A mieink a torna korábbi mérkőzésein 1–0-ra kikaptak a házigazda lengyelektől, majd Burai Erik (2) és Tóth-Gábor Kristóf góljaival 3–0-ra legyőzték Üzbegisztánt.

„Az első félidő egységes játéka után nem tudtuk ugyanazt a nyomást gyakorolni ellenfelünkre, nem tudtunk előre védekezni, a párharcainkat sokszor elvesztettük – idézte az mlsz.hu a norvégok elleni meccs után Belvon Attilát, aki Szélesi Zoltán A-válogatott melletti elfoglaltsága miatt irányította a csapatot a tornán. – Fájó vereséget szenvedtünk, ugyanakkor a torna nagyon hasznosnak bizonyult a felkészülésünk szempontjából. A három mérkőzés pozitív és negatív tapasztalatok egyaránt szolgált, ezeket ki kell értékelni, és ennek fényében felkészíteni a korosztályt az Eb-selejtezőkre. A védekezésünket kell még fejleszteni, csiszolni, míg a támadójátékban hatékonyabbnak kell lennünk, amihez pontosabb és határozottabb passzjáték szükségeltetik.”

SYRENKA-KUPA, LENGYELORSZÁG
MAGYARORSZÁG–NORVÉGIA 0–3 (0–1)
MAGYARORSZÁG:
Ásványi Balázs – Lakatos Benjámin, Papp László (Kiss Bence 57.), Varju Benedek, Nyíri Vince, Cipf Dominik (Bukta Csaba 57.), Nyári Patrik, Tóth-Gábor Kristóf (Kapronczai Gergely 60.), Burai Erik, Kalmár Olivér (Körmendi Kevin 64.), Irimiás Gergő (Sipos Zoltán 57.)

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15
Ezek is érdekelhetik